Belföld

Részleteket árult el a Teréz körúti robbantó

Valóban ő robbantott, de nem akart ölni – ezt mondta hétfői kihallgatásán a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja.  Brunner Tamás, P. László ügyvédje azt mondta a pestisracok.hu-nak,  ügyfele arról is tájékoztatta az ügyészséget, hogy a bombát ő maga készítette, és a merénylet helyszínét is maga választotta ki. Bűntársa nem volt, a megsebesített járőröket pedig nem ismerte.

Állítja: a rendőrséggel nincs semmi problémája.Az, hogy pontosan mi motiválta, továbbra sem derült ki.

Ahogy arról beszámoltunk, a fiatal  csaknem négy hónapon át tartotta magát és nem beszélt, kivéve annyit, hogy nem ő követte el a bűncselekményt. Múlt héten kétszer is kihallgatták, szerdán illetve csütörtökön, ekkor törte meg a csendet. Hétvégén már tudni lehetett, hogy mindent részletesen beismert. Valószínűleg azután döntött így, hogy szembesült a bekért szakértői véleményekkel. Az apa mindvégig kitartott, sőt most is kitart fia ártatlansága mellett.

Mint ismert, a Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én, 22 óra 36 perckor robbant bomba, egy házi készítésű szerkezet. Percek alatt özönlötték el rendőrök a helyszínt, és a számuk a következő órákban csak nőtt, kisbuszok érkeztek, tűzszerészek jöttek, készenlétisek, de még terrorelhárítók is. Két rendőr sérült meg, egyikük életveszélyesen, társa pedig súlyosan. Papp Károly, országos rendőrfőkapitány a támadás másnapján azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik