Belföld

“Nos, kedves Viktor, valóban nincs már sok hátra” – a 129. nyílt levél

orbán viktor szotyizik (orbán viktor, szotyi, )
orbán viktor szotyizik (orbán viktor, szotyi, )
Ujhelyi István szerint leáldozóban a jelenlegi, "szotyihéjas, urizáló" kasztrendszernek.

Megvan a vezető és a vízió az Orbán-rezsim leváltásához – tudatta Ujhelyi István, az MSZP alelnöke. Az EP- képviselő közleményében rögtön Orbán Viktort idézett.

Nincs már nekem olyan sok hátra a politikában. Én már ki vagyok fizetve. Minden nap, amit magas polcon töltök, az már csak ráadás – ezt Orbán Viktor mondta több mint tíz évvel ezelőtt egy televíziós interjúban.

Ujhelyi István tegeződve üzent is a miniszterelnöknek.

Nos, kedves Viktor, valóban nincs már sok hátra. Lassan véget ér a ráadás is. Az pedig, hogy ’ki vagy fizetve’, ennyi év lopás és rablás után több mint igaz.

A szocialisták alelnöke szerint “Botka László miniszterelnök-jelölt” szombaton világos, egyenes, erős víziót adott az orbáni rezsim utáni időkre, a jelenlegi, “szotyihéjas, urizáló kasztrendszerrel” szemben egy felelős, minden magyarnak biztonságot és felemelkedést garantáló világot vázolt fel, egyértelművé tette, hogy Magyarország helye Nyugaton van,

mi nem leszünk Putyin legvidámabb barakkja. Hogy Magyarország az Európai Unió büszke tagja és tudjuk, hogy a mai válságra csak egy szorosan összezáró közösség részeként lehet választ adni: a tagországok szorosabbra font együttműködésével, az Európai Parlament választott képviselőinek adott többlet jogokkal és felelősséggel.

EP-képviselőként Ujhelyi úgy látja, a Fidesz már nyíltan vállalja, hogy Magyarország jövőjét az unión kívül, legalábbis az európai közösség leszakadó végén képzelik el.

Sunnyognak róla, de az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülésén a fideszes képviselők az Uniót megreformáló javaslatok ellen szavaztak: ezzel világossá téve, hogy nem az EU megerősítésében, hanem szétverésében – és ezzel Magyarország elsorvasztásában – érdekeltek.

Botka Lászlóval már vezető és vízió is van Orbán leváltásához – írta az ellenzéki politikus, aki a kormányfő illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde óta minden héten nyílt levélben figyelmeztet a “rezsim bűneire”. Saját számításai szerint százhuszonkilencedik alkalommal kongatta a harangokat, és úgy számol, legkésőbb a 2018-as választásokig lesz erre szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik