Belföld

A Demokrata petíciót adott be a Fehér Házhoz, hogy Soros ellen nemzetközi elfogatóparancsot adjanak ki

A Fehér Ház számára kíván petíciót benyújtani a Demokrata annak érdekében, hogy Soros György ellen nemzetközi elfogatóparancsot adjanak ki, bukkant rá a Slejmshow.

Ez nem vicc, a felhívás szövege magyarul:

George Soros fenyegetést jelent a szabad világra és útjában áll annak, hogy Amerikát ismét naggyá tegyék. Az alábbi bűnöket követte el:

1. Pénzügyileg nyílt lázadást támogatott amerikai nagyvárosokban, aminek következtében több millió dollár anyagi kár és életek kioltása keletkezett.

2. Megkísérelte a demokratikus választásokat manipulálni úgy, hogy több millió dollárt adott az általa kedvelt jelölteknek.

3. Meg akarja kurtítani az amerikai szuverenitást. Saját szavaival: »A stabil és igazságos világ előtt a fő akadály az Egyesült Államok… Az Egyesült Államok magatartásának és politikájának a megváltoztatása elsőrendű prioritásom«.

4. Valuta-manipulátor. Soros indította meg a brit pénzügyi válságot azzal, hogy a piacra dobott 10 milliárd fontot és ezzel a valuta leértékelését erőltette ki, és ezen egy milliárdos hasznot húzott.

És angolul.

Vajon melyiket küldték el?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik