Belföld

Nem hagyták az út szélén a kirúgott kormánymegbízottat

Gajda Róbert az erdélyi gazdaságfejlesztésért felel, jövőre pedig képviselőjelölt lesz.

Két hete számoltunk be arról, hogy Lázár János javaslatára Orbán Viktor felmentette a Békés megyei kormánymegbízottat, amit a Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal magyarázott, hogy professzionálisabb közigazgatási munkát szeretne, de Gajda Róbert munkájára is számítanak a továbbiakban.

Az Index most arról ír, hogy Gajda az erdélyi gazdaságfejlesztési program végrehajtásáért felel a továbbiakban, az Erdélyben működő magyar vállalkozások fejlesztését felügyeli a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A portál megjegyzi: a volt kormánymegbízott életrajza szerint rajztanár, hitoktató és néprajzos, kinevezését ugyanakkor azzal indokolta a tárca, hogy korábbi gyulai városvezetőként és Békés megyei vezetőként jó kapcsolatai vannak a Békés megyével is határos területeken.

Gajda egyébként 2004 és 2009 között Szijjártó Péter jelenlegi külügyminiszterrel együtt dolgozott a Fidelitas elnökségében, és a békéscsabai kolbászfesztiválon nem egyszer együtt töltötték a kolbászt. Az ATV korábbi értesülése szerint 2018 tavaszán Gajda országgyűlési képviselőjelölt lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik