Belföld

Orvosi engedély nélkül beadott gyógyszer miatt halt meg egy beteg egy budapesti kórházban

Vádemelést javasol a rendőrség négy egészségügyi dolgozó ellen, akiknek egyik betege életét vesztette egy budapesti kórházban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást négy kórházi dolgozó ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a sértettet 2013. június 7-én mentővel bevitték egy budapesti kórházba, majd a felvételét és a vizsgálatokat követően egy elkülönített helyiségben helyezték el, ahol 2013. június 7-én 22 óra körül holtan találták. A megalapozott gyanú szerint a halálához az orvosi engedély nélkül beadott gyógyszer, az ápolt szoros megfigyelésének elmulasztása, és a műszakváltást követő tájékozódó vizsgálat elmaradása vezetett.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályának nyomozói befejezték és a keletkezett ügyiratot vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

(police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik