AppleMark
Belföld

Széles Gábor lapjában tyúkmellűzéssel és okostelefonokkal érvelnek az olimpia mellett

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 02. 15. 17:45

Meg azzal, hogy hogy néz ki a Momentum Mozgalom elnöke. Komolyan.
Korábban a témában:

Komoly űrt hagyott maga után a kormánypárti Magyar Hírlaptól a Magyar Időkhöz távozó Bayer Zsolt, amit Galsai Dániel próbált pótolni, természetesen az olimpiai népszavazásról írt publicisztikával. A Széles Gábor lapjában megjelent írásban visszaköszönnek a Bayerre jellemző bevált megoldások, az irodalmi idézetek, a vélt ellenfél dehumanizálása, a testi megjelenésre vonatkozó minősítések. Ugyanakkor, hogy mást ne mondjak, Bayer Zsolt soha nem fejezné be minden második mondatát három ponttal.

Galsai szerint a népszavazási kezdeményezés mögött álló Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András egy „embernek látszó tárgy”, illetve „humanoid”, akinek „tyúkmellű exteriőrje alapján joggal feltételezhető, hogy a teniszlabdát sem tudta berúgni az udvaron letett két tornazsák közé gimiben, nagyszünetben”

Sőt, az aláírásgyűjtés

a tyúkmellűek forradalma.

Galsai elismeri, hogy sokba kerül a magyarországi olimpia, de előveszi a mindent elsöprő érvet, amit azok az emberek szoktak, akik mellett reménytelenül elszaladt a világ:

okostelefonok.

Sokba kerülnek, pedig minden unott arcú plázakölyök kezében látni belőlük,

és nem csak az övékben… százezrekről van szó… pedig telefonálni a „régi” nyomógombossal is lehet

– írja, így folytatva:

És a töltött káposzta is drága, füstölt hússal, kunkorodó szalonnával, tejföllel bőven meglocsolva… elvégre a főzőkolbász is megteszi, nemde?

Bónusz romkocsmázás, elmebetegezés, de nem az igazi. Hogy mi a cikk tanulsága? Bayer Zsoltot nem lehet pótolni, az.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C) makes his way to board Air Force One in Riyadh as he head with the First Lady to Israel on May 22, 2017. / AFP PHOTO / MANDEL NGAN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.