Belföld

Orbán nagy öngólt lőhet a civilek démonizálásával

Még hívei szerint is tűrnie kell a civil bírálatot és a kormány sem pénzelhet civileket.

A ZRI Závecz Research Intézet  Indexnek készített kutatásából egyebek között kiderül, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett, a független civilek és külföldi támogatóik elleni kormányzati propaganda még nem ért célt. A reprezentatív felmérés szerint a “sorosozás”, “álcivilezés” és a háttérhatalmak emlegetése egyelőre hatástalan, a magyarok a civilekhez elég pozitívan viszonyulnak, noha a többség úgy véli: azok a politikától és a pénzügyi, gazdasági szereplőktől valóban függenek.

77,5 százalék azzal egyetért, hogy a civil vezetőknek kötelező legyen a vagyonbevallás, de ennél is többen mondják (83%), hogy a civilek nyugodtan bírálhatják a kormányt, bő 70 százalék ellenzi a “békemeneteket” szervező Civil Összefogás vagy Orbán Viktor volt polgári köre, a Szövetség a Nemzetért kormányzati finanszírozását.

A többség nem hiszi, hogy a civilek ne szólhatnának bele a politikába, és félti a kormánytól a demokráciát a civilek megtámadása miatt.

Mindez független attól, hogy Soros György a többségnek ellenszenves, bár a pénzember tevékenységéről a megkérdezettek 76 százaléka semmit se tudott mondani. A civil szféra megítélése leginkább a párthovatartozással függ össze.

Elsősorban a DK és az LMP támogatói viszonyulnak pozitívan a civilekhez. A fideszesek körében a legerősebbek az ellenérzések, de még köztük is azok vannak többségben, akik szerint a civilek bírálhatják a kabinetet, kaphatnak külföldről támogatást.

A fideszesek közel hattizede helyteleníti, ha a kormány olyan civil szervezeteknek ad pénzt, amelyek támogatják a politikáját.

A felmerés szerint minél iskolázottabb valaki, annál pozitívabban ítéli meg a civileket. A társadalom működésében betöltött szerepüket, fontosságukat főképp a diplomások értékelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik