Belföld

Négyen meghaltak, tizenhárman megsérültek az M43-ason – videón a helyszín

Magyar és román mentők is dolgoznak az M43-as autópályán, a határtól körülbelül egy kilométerre, ahol szerda reggel tömegbaleset történt. A digi24.ro felvételén látható, hogy roncsok foglalják el a teljes pályát.

Ahogy arról beszámoltunk, az első hírek még három áldozatról szóltak, azóta még egy ember életét vesztette. A rendőrségtől a történtek után közölte: a tömeges ütközésnek az elsődleges információk szerint tizenegy sérültje van.

Állapotuk kapcsán kerestük az Országos Mentőszolgálatot, ahol azt a tájékoztatást kaptuk,tizenháromra emelkedett a sérültek száma. Őket zúzódásokkal, törésekkel, belső sérülések gyanújával szállítottak kórházba. Tíz embert Szegedre, hármat pedig Makóra vittek.

A katasztrófavédelem késő délelőtt azt közölte: információik szerint vannak életveszélyes, súlyos és könnyű sérültek is. A hivatásos tűzoltóegységek Makóról, Szegedről, Mezőkovácsházáról, Orosházáról és Hódmezővásárhelyről vonultak, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett dolgoztak a műszaki mentésen. A helyszínen továbbra is dolgoznak a hatóságok.

Azoknak az utasoknak, akik nem sérültek meg a balesetben, melegedőbuszt biztosítottak.

A delmagyar.hu azt írja, az áldozatok és sérültek között sincs magyar.

A legújabb adatok szerint hét jármű hajtott egymásnak a határtól egy kilométerre:  két román honosságú kamion, két kisteherautó, egy román busz és két bolgár kisteherautó. 
A Digi24 arról számolt be, hogy egy román szemtanú jelentette a balesetet, hogy az út nedves volt és csúszós, illetve sűrű köd borította a sztrádát.  Emiatt egyébként a magyar rendőrség figyelmeztette a közlekedőket.

A szemtanú szerint az egyik áldozat a mikrobusz vezetője. Rajta kívül még egy halottat látott. Arról is beszélt, hogy többen a saját lábukon hagyták el a buszt, amely szintén érintett az ütközésben. Ő úgy tudja, utóbbi jármű sofőrje viszont a sérültek között van.

(Kiemelt kép: Digi24)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik