Belföld

Megüzenték az iskoláknak: éjjel 11 után nincs több buszoztatás

A veronai buszbaleset után néhány nappal Palkovics László oktatásért felelős államtitkár azt mondta, szigorítja a kormány az iskolán kívüli programok szervezését. Ennek részeként azt is előírnák, hogy az iskolásokat szállító buszok éjszaka ne közlekedhessenek.

Úgy tűnik, ez most megtörtént. A 24.hu-hoz eljutott egy levél, amit az egyik budapesti tankerületi központ által fenntartott intézmény vezetője kapott.  

Ebben arról írnak, hogy az iskolák

a résztvevők biztonságos utazása érdekében a szervezéssel vagy a szállítással foglalkozó cégtől minden esetben előzetesen kérjenek írásos tájékoztatást arról, hogy a szolgáltatás személyi és tárgyi feltételei megfelelnek a hatályos előírásoknak, valamint az érintett gépjármű megfelelő műszaki állapotban van és rendelkezik érvényes okmányokkal.

De benne van az is, hogy

a jövőben megkötendő szerződések esetében kérem, figyeljenek arra is, hogy amennyiben a gépjárművel történő utazás nem fejeződik be este 23 óráig, azt a személyszállítást végző sofőrök pihenése érdekében meg kell szakítani. Éjjel 23 óra és hajnali 4 óra közötti idősávban a sofőröknek mindenképpen egy szálláshelyen pihenőt kell tartaniuk, ugyanott, ahol a diákokat is elszállásolják erre az időre.

Megkerestük a Klebelsberg Központot és az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy megtudjuk, eddig milyen szerződéseket kellett megkötniük az iskoláknak egy busztársasággal. Választ várunk arra is: korábban kellett-e írásos tájékoztatást kérni a buszok állapotáról, illetve hogy mostantól kinek a feladata lesz ez az iskolában?

A levél alapján nem tesznek különbséget külföldi és belföldi utak között, az este 11 és hajnali 4 közötti vezetési tilalom minden iskolai programra, kirándulásra érvényes lesz. Erre is rákérdeztünk, hiszen könnyen lehet, hogy így a későn véget érő előadások miatt egy színházlátogatás is kétnapos program lesz.

Színházlátogatás

Ha egy vidéki iskola tanulói Budapesten néznének meg egy színdarabot, nem valószínű, hogy még aznap hazaérnek. A Pál Utcai Fiúk a Vígszínházban például este 10-ig tart. Míg az összes gyerek kiveszi a kabátját, és kijönnek a színházból az nagyjából 20-25 perc, szóval körülbelül marad 45 percük, hogy hazaérjenek. A József Attila Színházban van olyan darab, ami 21:40-kor ér véget, a Radnótiban este 10 körül fejezik be az előadásokat. A Nemzeti Színházban az Örkény István Tóték előadás fél 10-kor fejeződik be.

Az állami iskolafenntartó levélben válaszolt. Azt írják:

A Klebelsberg Központ és a tankerületi központok arra kérték – elsősorban a sítáborok kapcsán – az iskolákat, hogy a jövőben megkötendő szerződésekben 23 és 04 óra között a sofőrök és a diákok tartsanak pihenőt, ebben az idősávban ne közlekedjenek a buszok. Mint azt már korábban is hangsúlyoztuk, az éjszakai utazás tilalmát a hosszabb, elsősorban külföldi utazásokra tervezzük bevezetni. Nem az a célunk, hogy a tanórán kívüli programok csökkenjenek, hanem, hogy a diákok utaztatása még biztonságosabbá váljon. A hamarosan megjelenő szabályozás pontosan meg fogja határozni azoknak az utazásoknak a körét, amelyre a fenntartó speciális előírásai vonatkoznak.

A problémára Ujhelyi István hívta fel a figyelmet: az MSZP EP-képviselőjéhez szülők és iskolai dolgozók fordultak a módosítások miatt. A politikus szerint az érintettek attól tartanak, a szigorítás ellehetetleníti, hogy a diákok egy esti fővárosi kulturális vagy sporteseményről még aznap hazajussanak. Ujhelyi azt mondja, a kormány lépése inkább tűnik propagandisztikus lépésnek, mintsem felelős döntésnek. A politikus javaslatot tett az egységes, európai biztonsági protokoll bevezetésére, amelynek során minden buszos út elején – a légi közlekedéshez hasonlóan – a sofőrök rövid bemutatót tartanának a biztonsági előírásokról, a menekülő útvonalakról, a porral oltó és ablaktörő készülékek helyéről és használatáról.

A 24.hu-nak február elején Pencz Zoltán a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületétől azt nyilatkozta:

Felelőtlenségnek tartanánk, ha egy egyelőre ismeretlen okból, tisztázatlan körülmények között bekövetkezett balesetre hivatkozva kerülne sor szabálymódosításokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik