Belföld

Megszüntették a nyomozást az Apor Vilmos Katolikus Főiskola ellen

Januárban eltávolították az Apor Vilmos Katolikus Főiskola éléről Fülöpné Erdő Máriát. A távozó rektor Erdő Péter bíboros húga, aki évekig úgy vezette a főiskolát, hogy nem felelt meg a tisztséghez szükséges feltételeknek.

2012-es kinevezése után egyébként az oktatói gárda mintegy felét elküldte, és 2012-2013 között a hallgatók létszáma is 52 százalékkal csökkent. Kiderült az is, hogy 62 diplomát jogtalanul  adott ki a főiskola, és sok hallgató úgy végezte el a képzést, hogy még a felvételi követelményeknek sem feleltek meg.

Jogi következményei viszont úgy tűnik nem lesznek.

Bár az elmúlt öt évben négy nyomozás is indult az Erdő Péter bíboros húga által irányított Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) ellen, végül mindegyiket megszüntette a Váci Rendőrkapitányság

tudta meg a Magyar Nemzet.

A rendőrség a lapnak azt írta, ismeretlen tettes ellen folyt nyomozás közokirat-hamisítás gyanúja miatt, amelyet – „mivel a cselekmény nem bűncselekmény” – 2016. március 2-án megszüntetett.

A témával ebben a cikkünkben részletesen foglalkoztunk.

Ebből kiderül:

  • a rektorasszony minden olyan alkalmazottjától megvált, akikhez a hallgatók bármikor és bármilyen problémával fordulhattak
  • többen is arról számolnak be, hogy a főiskolán január végéig a munkahelyi bullying mindennapos volt, a rettegés légköre uralkodott
  • Nem tartozik a nyilvánosságra, hogy egy állami pénzből működő főiskolán történnek-e visszaélések?

    Püspök atya megoldotta a kérdést, nincs ezen mit ragozni tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik