Belföld

Az államtitkár szerint nem a kormány kérte, hogy ne legyen abortusz

Sőt, a KDNP úgy véli, „szabad választási lehetőséget” biztosít, hogy az állami támogatásban részesülő kórházak nem végeznek terhesség-megszakítást.

A KDNP szerint nem korlátozza a nők jogait, hogy két kórház is vállalta az állami támogatásért cserébe, hogy nem végeznek abortuszt. Harrach Péter a Hír TV-nek azt mondta: „senkit nem kényszerít senki arra, hogy odamenjen”, sőt, üdvözlendő dolognak tartja, hogy a nők most már ilyen intézményt is választhatnak. Szerinte eddig ilyen „szabad választási lehetőség” nem volt.

Az egészségügyért felelős államtitkár azt mondta: az abortusztilalmat nem a kormány szabta a támogatás feltételéül, hanem a két kórház ajánlotta fel a pályázatban. Ónodi-Szűcs Zoltán nem tudta megmondani, hogy ez precedenst teremthet-e.

A világon lehet minden meg annak az ellenkezője is

– mondta.

A Hír TV megszólaltatta az „Alapjogokért Központ” nevű szervezetet is, amit az állami média előszeretettel szerepeltet független civil szervezetként, noha az Átlátszó Oktatás korábban megírta: fideszes pártpénzek kerülnek hozzá, és kormánypárthoz köthető munkatársak tevékenykednek benne. A szervezet igazgatója, Szánthó Miklós arról beszélt, hogy szerinte „túl liberális” az abortusz magyarországi szabályozása, és előremutató, hogy ha a kormány arra törekszik, hogy „az abortusz kultúrája ellen hasson”.

A Társaság a Szabadságjogokért ugyanakkor úgy véli: a tiltó rendelkezések a nők életét veszélyeztethetik. Ott, ahol korlátozzák az abortuszhoz való hozzáférést, a hivatalos statisztikákban szépen lecsökken az abortuszok száma, ugyanakkor az illegálisan, otthoni eszközökkel, kontrollálatlan körülmények között elvégzett terhesség-megszakításoké növekszik – mondta Asbóth Márton, a szervezet betegjogi és önrendelkezési programjának vezetője. Úgy vélte: az abortusz korlátozása helyett a nem kívánt terhességek megelőzésével kellene foglalkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik