Belföld

Súlyos kijelentéseket tett Orbánról és Pintérről a bombagyáros

Az LMP arról érdeklődik a belügyminiszternél, hogy lehetnek-e kompromittáló felvételeik az oroszoknak pénzek átadásáról.

Írásbeli kérdéssel fordultak az LMP vezetői a belügyminiszterhez azzal kapcsolatban, hogy az 1990-es évek hírhedt bűnözője, a bombagyárosként hírhedtté vált Dietmar Clodo Pintér Sándorról és Orbán Viktorról is rendkívül súlyos kijelentéseket tett tavalyi vallomásában. Az Index cikkében kiemeli:

a Clodo által elmondottakra hangsúlyozottan nincs bizonyíték.

Az írásbeli kérdésben az LMP-s politikusok felidézik, hogy Clodo tavaly júniusban, Németországban tett írásbeli vallomásában azt állította: 1993 és 1996 között Pintér Sándor is többször megjelent lakásán, és pénzt vett át. A bűnöző arról is beszélt, hogy ebben az időszakban közvetítőként lépett fel politikai és rendészeti vezetők, valamint a „Szeva bácsiként” közismert Szemjon Judkovics Magiljevics között, akit az orosz maffia magyarországi helytartójaként tartottak számon.

Az osztrák ORF tévécsatornának tavaly októberben adott interjúban Clodo azt állította, hogy Pintér havi egy alkalommal vett át tízezer márkát az ő közvetítésével Magiljevicstől azért, hogy a magyar hatóságok szemet hunyjanak a Magyarországon folytatott illegális tevékenységei felett.

A vallomásban az is szerepel, hogy az 1994-es országgyűlési választások előtt Magiljevics tolmácsa egy egymillió márkát tartalmazó táskát juttatott el Clodónak azzal, hogy azt személyesen Orbán Viktornak kell átadnia. A „bombagyáros” szerint Orbán némi vonakodás után személyesen, egy idősebb úriember társaságában jelent meg nála, és átvette a táskát.

Egy orosz ellenzéki portál, a The Insider épp Vlagyimir Putyin budapesti látogatásának idején írt arról, hogy a pénzek átadásáról titkos videofelvételek készülhettek, amelyek Szeva bácsi 2008-as moszkvai letartóztatásakor egy informális vádalku következtében az orosz titkosszolgálatok, illetve az orosz kormány birtokába kerülhettek.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos egyebek mellett arról érdeklődik Pintér Sándortól, hogy fenntartja-e azt az állítását, hogy soha nem találkozott személyesen Dietmar Clodóval, és arra is kíváncsiak, hogy találkozott-e valaha a belügyminiszter Szemjon Judkovics Magiljeviccsel. Arra is rákérdeztek, hogy Pintér vett-e át valaha pénzt Magiljevicstől vagy a képviseletében eljáró személyektől, ideértve Clodót, és van-e tudomása arról, hogy az orosz kormánynak vagy titkosszolgálatoknak lehetnek olyan felvételei, amin ő vagy Orbán Viktor pénzt vesz át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik