Belföld

Ezért nem nyomoz a főügyészség az MTVA lehallgatási ügyében

Lehallgatták tavaly a közmédia vezetőségét, de még nem tudni ki. Az ombudsman szerint furcsa az indoklása, hogy leállították a nyomozást.

2016 tavaszán derült ki, hogy lehallgatták valakik az MTVA vezetőit, köztük Vaszily Miklós vezérigazgatót. A rendőrség nyomozni kezdett, majd átkerült az ügy a Fővárosi Főügyészségre, ami idén február elején megszüntette a nyomozást. Szerintük ugyanis nem áll meg a tiltott adatszerzés gyanúja sem, az más lakásában vagy egyéb helyiségben valósulhat meg, az MTVA irodái meg nem azok.

A Hvg.hu rávetette magát erre, és állásfoglalást kértek Péterfalvi Attilától, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökétől. Szerinte ha minden úgy történt, ahogy arról a sajtó írt, akkor az jogsértést jelenthet. Egyes rendvédelmi vagy nemzetbiztonsági szervek végezhetnek ilyen adatgyűjtést, de ehhez minimum bírósági engedély kell.

A munkaadó vagy munkatársak nem végezhetnek ilyen megfigyelést.

A megfigyelés céljáról nem sokat tudni, ebből következhetne, hogy bűncselekményről van-e szó. A Btk. 422. paragrafusa szerinti, fent említett lakás vagy egyéb helyiség amúgy bármilyen privát, nem nyilvános helyiség is lehet. Péterfalvi felhozott egy példát egy 2015-ös zalai ügyben, amikor egy munkahelyi mosdóban felszerelt titkos kamera miatt emeltek vádat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik