Belföld

Erőszakolni akart egy budapesti vasúti átjáróban

Hamarosan bíróság elé állítanak egy fiatalembert, akit azzal vádolnak, hogy rátámadt egy nőre egy budapesti vasúti átjáróban még tavaly októberben. Kifosztás bűntette és szexuális erőszak kísérlete – ezért kell felelnie.

A Fővárosi Főügyészség hétfőn közölte, hogy vádat emeltek az ügyben. A vádiratban az áll, hogy a 25 éves fiatal október 3-án reggel, a Körvasút sornál szólította le kiszemeltjét, és – ahogy a közlemény fogalmaz – szexuális tartalmú felszólítást tett irányába. A nő próbált elmenni, de támadója ekkor visszarántotta a táskájánál fogva, majd arcon ütötte, illetve combon rúgta, eközben igyekezett szétnyitni a kabátját.

Ezután a földre lökte és közölte vele, hogy megerőszakolja.

A nő telefonja dulakodás közben kicsúszott a zsebéből, amikor ezt a támadó észrevette, felvette a telefont és elmenekült.

A fiatalember rács mögött várja a tárgyalását, egy másik ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztését tölti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik