Belföld

Még több ingatlant vennének a jegybanki alapítványok

Az alapítványi vagyon biztonságos befektetése és gyarapítása a jegybanki alapítványokat kezelő cég célja, ezért az ingatlan-portfólió további bővítését tervezik a társaságnál – mondta Fekete Zoltán, a jegybanki alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója a Világgazdaság csütörtöki számában megjelent interjúban.

Fekete Zoltán elmondta: az alapítványok vagyonának értéke most 268,33 milliárd forint, ami 1,93 milliárddal több, mint az induláskor volt. A vagyont nem költhetik el, annak hozamából gazdálkodnak, ezt fordítják oktatásfejlesztésre és kutatások támogatására.

Eddig közel ötmilliárd forint támogatást nyújtottak, ezzel együtt is gyarapszik a vagyon, és még mindig több mint 150 milliárd forint állampapírban van.

Elmondta: induláskor 5-6 százalék volt a kötvényhozam, de tavaly már csak 1-1,5 százalék. Az Európai Központi Bank (EKB) irányelveivel megegyezik, hogy ingatlanpiacba fektetnek, ahol ma 6-7 százalékos hozamot lehet elérni.

Az alapítványok vállalati kötvényeket is vettek, az összesen 20 milliárd forintos befektetés között vannak hazai és nemzetközi vállalati kötvények, ilyen biztonságos befektetés például a Mol kötvénye, valamint a nyugat-európai bankkötvények. Vannak hozamtermelő beruházásaik, mint a Millenáris irodaházak, a Kasselik-ház vagy a posta régi székháza a Széll Kálmán téren.

A megvásárolandó ingatlant külső, jó nevű, nemzetközi céggel világíttatják át és értékeltetik. “Mivel közpénzt kezelünk, felelősen tesszük, vagyis nem vásárolhatunk a piaci árnál drágábban” – mutatott rá Fekete Zoltán.

Hangsúlyozta: a vagyongyarapodás nem az ingatlanfelértékelődésből adódik, az ingatlanokra költeni is kell.

A Kecskeméti Egyetemet a duális oktatás jegyében építik, olyan nagy vállalatok támogatásával, mint a Mercedes-Benz vagy a Knorr-Bremse, amelyeknek szakemberek kellenek, a diákoknak pedig használható tudás – jelezte. A jegybankok többsége a világon támogatja az oktatást.

A vagyon összetételét negyedévente közzéteszik, a programokat és a szerződéseket is publikálják. “Tavaly komoly lépéseket tettünk, hogy átláthatóan, szakmai alapon és hatékonyan működjünk, új korszak kezdődött az alapítványok életében” – hangsúlyozta az Optima  Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik