Belföld

Ezrével gyártották a vízumokat a moszkvai magyar nagykövetségen

Több ezer schengeni vízumot adtak ki a moszkvai magyar nagykövetség konzuli osztályán olyan orosz állampolgároknak, akikről valójában azt se tudták, kicsodák- írja az Index.

A vízumgyár működéséről 2013 decemberében belső vizsgálati anyag készült, de amikor két évvel később kiderült, hogy létezik, az akkor már Szijjártó Péter vezette külügyi tárca nem kívánta nyilvánosságra hozni a dokumentum tartalmát.

Visa shopping

 

Széll Bernadett 2015 májusában beperelte a minisztériumot és a Kúria kötelezte Szijjártóékat a belső vizsgálati anyag kiadására.

Az Index úgy tudja, hogy a 2013-ban Moszkvában kiadott üzleti célú schengeni vízumok közel felét egy Kiss Szilárd agrárdiplomata érdekeltségébe tartozó magyar borászcég meghívása alapján osztották ki.

A vízumhoz jutó oroszokról az esetek zömében ki sem derült, hogy melyik településen élnek, és a kérelmezők 50 százalékának semmilyen vízumreferenciája nem volt.

Feltűnő, hogy a szállásfoglalások maximum egy hétre szóltak kizárólag fővárosi hotelekbe, pedig agrárszakmai jellegű rendezvények nem is zajlottak az érintett időszakokban.

 

Ez súlyos visszaélésekre, szakmai kifejezéssel “visa shoppingra” engedett következtetni

– olvasható a jelentésben.

Megállapították, a konzulátus indokolatlanul adott a valós utazási szándéktól eltérő célú, érvényességi idejű és többszöri beutazásra szóló vízumokat, ráadásul többnyire indokolatlanul soron kívüli eljárásban.

Ki is rúgták, meg nem is

Ahogy vége lett a belső vizsgálatnak, Kiss Szilárdot kitiltotta a külügyből és a moszkvai nagykövetségről Martonyi János, csakhogy az agrárdiplomatákat kizárólag az agrártárca hívhatja haza, de ez esetben nem tették meg. Megvárták, míg Kiss maga kérte felmentését.

Az attasét ezután a keleti gazdasági kapcsolatok felelősének nevezték ki, ami azért is volt fontos számára, mert miniszteri megbízottként többé nem kellett átesnie újabb nemzetbiztonsági ellenőrzésen. Végül 2015 januárjában egy takarékszövetkezeti balhé miatt végleg elköszönt az államigazgatástól.

 

A lap megkeresésére a Külgazdasági- és Külügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy

a kérdéses ügy Szijjártó Péter miniszteri időszakát megelőzően történt. Szijjártó Péter Kiss Szilárddal soha, semmilyen formában nem dolgozott együtt. Egyúttal tájékoztatjuk, hogy 2013. július 4-én, a minisztérium akkori vezetése azonnali hatállyal szigorító intézkedéseket foganatosított a moszkvai külképviseleten, és mások mellett a Monte Tokaj Klub Kft. akkreditációjának megvonásáról is döntés született.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik