Belföld

Éhen halt gyöngyösi kislány: az anya pszichés betegsége okozhatta a tragédiát

Egy másfél éves kislány holttestére tavaly májusban bukkantak rá egy gyöngyösi házban. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított nyomozást– akkor még – ismeretlen tettes ellen. Az Országos Mentőszolgálat megyei szóvivője a haláleset után  azt mondta, adataik szerint legutóbb tavaly novemberben látta orvos a lányt. Akkor hét kilogramm volt, fél évvel később, halála napján csak 3,5 kilogrammot nyomott. A rendőrség ezután közölte: gyanúsítottként hallgatták ki a szülőket, a párt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.

A pár kilenc hónapja előzetesben ül, az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja őket. A vádirat szerint a tragédia nem hozható összefüggésbe semmilyen fejlődési rendellenességgel, csak a szülők tetteivel – írja az Index.

Az ügyész szerint a szülők beszámíthatóak voltak, viszont egy szakvélemény alapján az anya Münchausen-szindrómában szenved. Azok, akik ebben a betegségben szenvednek, manipulálják az egészségügyben dolgozókat. A figyelem megszerzéséért szándékosan előidéznek betegségeket maguknál vagy rájuk bízott, kiszolgáltatott embereknél, főleg a gyerekeiknél.

Az anya a tárgyaláson tagadta, hogy Münczhausen-szindrómában szenvedne. Azt mondta, nem uralkodó típus, inkább mindig „túl jószívű volt”. Új szakértői véleményt kért.

Én ezt a bűncselekményt nem követtem el. Nem éheztettem a gyerekemet. Felelősnek érzem magam bizonyos dolgokban, de nem abban, hogy éheztettem a gyerekemet

– mondta az anya, aki már kétszer büntetve volt, mindkét esetben kiskorú veszélyeztetése miatt. Először felfüggesztettet kapott, másodszor pénzbüntetést. Azt állítja, a régi rossz tapasztalatai miatt fordított hátat a gyámügynek. Szerinte a kislány egy veleszületett betegség miatt nem tudott hízni.

A per a jövő héten folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik