Belföld

“Tehát CIGÁNY vagyok. Veszélyes vagyok az emberekre”

A hatósághoz fordultak azok a nők, akiket cigányságuk miatt vegzáltak a Gozsdu udvarban szombat este. Egyikük válaszolt megkeresésünkre, és leírta a felháborító történetet.

Mint mi is megírtuk, rasszista botrányba keveredett a bulinegyed közepén lévő Gozsdu udvar, ahol roma embereket csak biztonsági kísérettel engedtek át szombat este, és ezt a biztonságiak vezetője is elismerte. A Facebookon hamar terjedni kezdett két beszámoló az eseményről, az egyiket Lázók Renáta írta, és így hangzik (a másikat azóta törölték):

Megkerestük őt, ő pedig válaszlevelében a barátnője által leírtakat idézte (ebben a történetben Lázók a külföldi barátnő). A beszámoló szerint Lázók épp visszatérőben volt külföldre, ezért jöttek össze búcsúztatásul iszogatni szombat este, és a szemetelő esőben épp a Holló utca felől a Madách tér felé igyekeztek.

A Holló utcáról fellépve a Gozsdu udvar irányába érkeztünk, mikor is egy biztonsági őr odalép hozzánk, hogy most itt nem mehetünk át.

Körülöttük mindenféle emberek baktattak a szórakozóhelyekre, nyüzsgött a hely, de nekik azt mondták, le van zárva az udvar. Végül három méter hosszan átkísérte őket egy őr, miközben ők nem értették a miértet. Az átkísérés végén rájuk mutatva azt mondta az őr, hogy átkísérte őket. (Az eset helyszínét alant ábrázoltuk: a bordó vonal a Gozsdu udvar, a zöld a csapat útvonala, a kék sáv pedig az átkísérés kurta helyszíne)


Végül odébbálltak, bementek egy helyre, ahol már nagyon fel volt háborodva a társaság egy része. Visszamentek ezért, hogy leteszteljék, tényleg a bőrszínűk miatt nem engedték-e át őket. És ekkor jött a sokk:

Ismét két fiatalember az egyikük közölte, hogy akkor ő átkísér minket, majd feltettük a kérdést, hogy most ez miért is van?? A válasz: Azért mert azt kaptuk utasításba, hogy CIGÁNYOKAT nem engedhetünk át!!!! Közöltem, hogy benne legalább volt annyi, hogy ezt elmondja így választ kaptunk a kiváltságos helyzetünkre.

A nő azt írta a további beszámolóban, hogy mint gyermektelen, dolgozó, harmincas, magukat eltartó, magyarul beszélő, normális ruházatú nők, ilyennek voltak kitéve azért, mert barnább a bőrük.

Tehát CIGÁNY vagyok. Ami azt jelentette, hogy veszélyes vagyok azon a 3méteren lévő közterületre és az ott közlekedő emberekre.

Odahívatták a biztonságiak vezetőjét, aki szintén roma ember volt, és maga is kijelentette, nagyon sajnálja, hisz ő is cigány, de ezt adták neki utasításba. Arra kérte őket, menjenek most tovább, legközelebb átengedik őket.

Maga Lázók a történet idézése után azt írta nekünk, hogy hétfőn az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordultak, hogy megszüntessék a Gozsduban ezt a rendelkezést, felkeresik az utasítás kiadóját és megkérik, ne járjon el így az arra járókkal.

Lázók szerint ők nem a Gozsduban található szórakozóhelyek ellen vannak, csak át akartak kelni az udvaron keresztben. A biztonságiakat se hibáztatják, mert ők utasítást kaptak. Az EBH-tól pedig nem akarnak semmilyen pénzbeli kártérítést. Levele ezekkel a szavakkal zárul:

Tehát CIGÁNY vagyok. Ami azt jelentette, hogy veszélyes vagyok azon a 3 méteren lévő közterületre és az ott közlekedő emberekre.

Tiltakozni fognak a Gozsduban

“Igyunk közösen egy kólát, vagy egy akár egy sört!” – ezzel a felszólítással kezdődik egy, a Facebookon terjedő tiltakozó felhívás. Össze akarják szedni a roma értelmiségi fiatalokat, hogy menjenek el együtt a Gozsduba (ismerősökkel, barátokkal) egy sörre hétfő este 8-kor. “Legyünk bátrak, és határozottak! Tiltakozzunk jelenlétünkkel, ha a belváros közepén ma, a 21. században ilyen diszkrimináció ér, érhet minket, másokat, mert valakinek kicsit barnább a bőre.” – folytatódik a felhívás. Aki akar, itt csatlakozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik