Belföld

A bringások miatt változhat a KRESZ

Február 1-jén civil és állami érintettek részvételével indult meg a KRESZ bringás vonatkozásainak frissítéséről szóló munka Révész Máriusz kerékpárügyi kormánybiztos hivatalában – írja a Magyar Kerékpárosklub.

A munkaindító találkozón 18 állami és civil szervezet vett részt, a Kerékpárosklub és a Kerékpáros Miskolc Egyesület közös prezentáción mutatta be nyáron már benyújtott elképzeléseit.

Mit kérnek?

Javaslataik között szerepel a kötelező, lakott területen belül minimum 1 méteres, lakott területen kívül minimum 1,5 méteres oldaltávolság bevezetése kerékpározó előzésekor.

Szeretnék, ha kötelező kerékpárút-használat felülvizsgálatot vezetnének be, mert az önálló kerékpárutak nagy része nem illeszkedik a közlekedés rendszerében, nem alkalmas a biztonságos és gyors közlekedésre.

Bevezetnék továbbá a kerékpáros utca fogalmát, ahol egymás mellett is szabályos tekerni, autóval tilos kerékpárt előzni és alacsonyabb sebességgel lehet csak haladni.

Javasolják, hogy a gyalogosokra, kerékpárosokra és főleg a gyerekekre, az idős és mozgáskorlátozott személyekre is különös figyelmet kelljen fordítania a járművezetőknek.

Továbbá el szeretnék érni

  • az életszerűtlen sebességkorlátozások eltörlését,
  • hogy körforgalomban ne kelljen jobbra tartani,
  • az utóbbi időben terjedő közvetett balra fordulási helyek használatának ésszerűbbé válását,
  • a piros lámpánál jobbra kisívben kanyarodás, illetve T alakú kereszteződésben a járda melletti továbbhaladás engedélyezését,
  • és a balra kanyarodás, a kerékpár fogalmának megfogalmazását, illetve az elsőbbségadást jelző kiegészítő táblák kiigazításának pontosítását is.

A Kerékpárosklub szerint a módosítások bevezetésének időpontjáról egyelőre nem született ígéret, de Révész Máriusz kerékpárügyi kormánybiztos szavai szerint a kerékpárral közlekedők és így megtett utazások számának növekedése indokolja a szabályok megváltoztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik