Belföld

Európa legkorszerűbb sugárterápiás központja jön létre Budapesten

24.hu
24.hu

2017. 02. 04. 07:03

Korábban a témában:

Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója a Magyar Idők szombati számában úgy nyilatkozott, márciusban kezdődik és az év végére vagy 2018 elejére érhet véget a beruházás, amelynek részeként az Országos Onkológiai Intézet összes régi sugárterápiás berendezését újra cserélik.

Elmondta, hat besugárzókészülékük közül öt már elavultnak számított. Kettőt korábban, mintegy másfél milliárd forint értékben saját költségvetésből lecseréltek, hármat pedig a következő hónapokban fognak.

Az utóbbi évek vidéki fejlesztéseivel együtt a magyarországi sugárterápia az európai középmezőny felső részébe kerül.

Ennek nagy jelentősége van Magyarországon, ahol vezető halálok a rák, és abban az országos központban, ahol évente kilencezer daganatos beteg kap besugárzást, az összes ilyen terápián átesett páciens majdnem egyharmada.

A főigazgató kifejtette, a sugárterápia szerepe az utóbbi években felértékelődött. Megjelentek olyan technológiák, amelyek nagyobb hatásfokkal roncsolják a tumort úgy, hogy közben a korábbinál is nagyobb védelmet lehet biztosítani a körülötte lévő ép szerveknek, szöveteknek. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERKELEY, CA - FEBRUARY 1: A "Make America Great Again'' hat is burnt on the UC Berkeley campus during a protest on February 1, 2017 in Berkeley, California. A speech by controversial Breitbart writer Milo Yiannopoulos, who was scheduled to speak at the university, was cancelled after protesters and police engaged in violent skirmishes.   Elijah Nouvelage/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.