Belföld

Leváltják a Fidesz erős emberét a zuglói választókerület éléről

A Fidesz országos vezetése úgy döntött, leveszi Papcsák Ferencet, a XIV. kerület korábbi polgármesterét és országgyűlési képviselőjét a választókerületi elnöki posztról. A 24.hu információi szerint a döntésről hivatalosan még nem tájékoztatták a zuglói pártszervezetet.

Papcsáknak lényegében a vk-elnökség volt az utolsó kötődése Zuglóhoz. Az előző ciklusban kívülről hozták a kerületbe, ahol számos botrány robbant ki körülötte, a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportját sem tudta egységesen felzárkóztatni maga mögé. A sok balhé következtében végül ő lett az egyike azon kevés fideszes képviselőjelöltnek, aki nem tudta megszerezni a mandátumot a 2014-es országgyűlési választáson.

A vereség ellenére Papcsák listán bekerült a parlamentbe, de nem sokáig maradt, 2015-ben a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági elnökévé nevezték ki, ezért lemondott az országgyűlési helyéről.

A várható személyi változás tényét Pesti Imre, a Fidesz fővárosi regionális igazgatója is megerősítette lapunknak. Pesti szerint bár jogilag nem volt összeférhetetlenség, Papcsáknak az MNB-s tisztség mellett nem jutott ideje arra, hogy a kerület ügyeit intézze. A váltás mellett szólt az is, hogy általában a vk-elnökök indulnak majd a 2018-as országgyűlési választáson is, ez azonban már jogilag is összeférhetetlen lenne.

Úgy tudjuk, Papcsák utódja így nagy valószínűséggel a 2018-as képviselőjelölt Jelen Tamás, korábbi XI. kerületi alpolgármester lesz. Jelent tavaly márciusban „hozták át” Zuglóba, ahol a tulajdonosi és közbeszerzési bizottság tagja lett.

Zuglóban áprilisban időközi önkormányzati választás is lesz, a korábban eltűnt MSZP-s, Sápi Attila helyére többen is pályáznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik