Belföld

Veronai tragédia: már több mint 70 millió forintnyi adomány érkezett

Már több mint 70 millió forintnyi felajánlás érkezett a másfél héttel ezelőtti veronai buszbalesetben érintett családok, sérültek és az elhunytak hozzátartozói részére - közölte az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Lehel László elmondta: a 16 halálos áldozatot követelő tragédia másnapján indult a gyűjtés, amelynek során óriási összefogást tapasztaltak, egy emberként mozdult meg az ország. Az adományok 98 százaléka magánszemélyektől érkezett: voltak pár száz forintosak, a többségük 5-10 ezer forintos, de érkeztek százezres, sőt, milliós nagyságrendű felajánlások is – ismertette az adatokat a gyűjtést lebonyolító segélyszervezet vezetője.

Az arányok mostanában változhatnak, mert két nagy bank, egy multi és egy sportrendezvény szervezői is bekapcsolódtak az adományozásba – közölte Lehel László. Az Ökumenikus Segélyszervezet továbbra is fogad pénzadományokat a www.segelyszervezet.hu honlapon és a 11705008-20464565 számlaszámon. Lehel László kérte, hogy az átutalásokra minden esetben írják rá: “Buszbaleset”.

A gyűjtés az áldozatok temetéséig, tehát várhatóan még egy-két hétig folytatódik.

Azok az adományozók, akik megadták a címüket, személyre szóló köszönőlevelet és a felajánlás felhasználásáról szóló tájékoztatást kapnak. További információk találhatók az Ökumenikus Segélyszervezet honlapján, illetve Facebook-oldalán – tette hozzá.

A fájdalmat nem lehet enyhíteni

Lehel László hangsúlyozta, hogy a segélyszervezet biztonságos adományozási csatorna, minden felajánlás az érintett családokhoz kerül, és minden a tragédiában veszteséget szenvedett család részesül az adományokból. Még nem tudják pontosan, hogyan osztják szét a felajánlásokat, de az bizonyos, hogy a családokat ért csapás mértékének megfelelően próbálnak differenciálni és egyeztetnek a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium vezetésével, ahová az áldozatok és sérültek nagy része járt. A segélyszervezet vezetője jelezte azt is, hogy az adományokat a nyilvánosság kizárásával szeretnék átadni.
Lehel László elmondta, hogy a tragédiában közvetve, távolabbi hozzátartozók, illetve ismerősök révén a segélyszervezet egyes munkatársai is érintettek.

A Ökumenikus Segélyszervezet vezetője köszönetet mondott az adományozóknak. Pénzzel nem lehet gyászt, bánatot, elkeseredést, emberi nyomorúságot megváltani, de lehet összetartozást, együttérzést, szeretetet kifejezni. “Ezt volt a célunk” – mondta Lehel László. Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik