Belföld

Megjött a hó is az ónos esőre, rosszabb már alig lehet

Súlyos riasztások és csapadékok uralkodnak az ország egy részén, Pesten már hó is esik a jégpáncélra.

Egész nap hullott az ónos eső Budapesten, amit több-kevesebb sikerrel vészel át a főváros és környéke. Nem elég, hogy piros figyelmeztetés van a jelenség miatt,

fél 5 előtt nem sokkal az eső havazásba váltott át Budapest egyes részein.

A mentőknek is rengeteg a dolguk, Győrfi Pál szóvivő szerint délután 3-ig ötszázszor vonultak ki a csúszós utak miatt. Reggelig ennek duplájára számítanak. Főleg elesésből származó sérülésekkel van dolguk. Délután 4-5 körülre nagyon sokat romlott a helyzet, percenként kapják a hívásokat. Az FKF pedig közölte, hómunkásokat is felvesz szerdán 6-14 óra közöttre.

Az időjárás miatt még a Tanítanék Mozgalom is áttette tüntetését szerdáról vasárnapra, 16 órára.

Budapest, 2017. január 31. Ellátásra váró sérültek a VIII. kerületi Fiuemi úti Péterfy Sándor utcai Kórház - Rendelõintézet és Baleseti Központban 2017. január 31-én. Ezen a napon a fõvárosra hullott ónos esõ miatt húsz százalékkal megnõtt a balesetben megsérültek száma. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Ellátásra váró sérültek a VIII. kerületi Fiuemi úti Péterfy Sándor utcai Kórház – Rendelőintézet és Baleseti Központban 2017. január 31-én. Ezen a napon a fővárosra hullott ónos eső miatt húsz százalékkal megnőtt a balesetben megsérültek száma. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A pécsi utakat 12 járművel 24 órán keresztül folyamatosan elősózza, valamint apró szemű kőzúzalékkal, illetve érdesítő anyaggal síkosság-mentesíti a városüzemeltetési feladatokat ellátó Biokom Nkft. Az önkormányzati cég több mint 150 emberrel és csaknem 30 kisgéppel gondoskodik a város járdáinak, tereinek és buszmegállóinak mentesítéséről.

A Magyar Közút eközben eljutott odáig, hogy a hideg miatt elengedte a sózást, inkább érdes zúzalékot szór ki az utakra, hogy azok ne csússzanak.

Tessen vigyázni!

Közben a meteorológiai szolgálat is frissítette előrejelzését, és piros riasztást adott ki. Ez azt jelenti, hogy pár órán belül borzasztó körülmények lehetnek az ónos eső miatt Egész Bács-Kiskunban, Baranyában, Tolnában, Budapesten, valamint Pest, Fejér és Somogy megye egy részén is. Hogy a kép még vegyesebb legyen, az Északi-középhegységben 5-15 centi hó eshet, a zöme Nógrádban és Pest megye északi részén.

Az operatív törzsek dolgoznak a helyzeten, olvasóink pedig baromi óvatosan vezessenek és sétáljanak, nagy a balesetveszély. Erre figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden Budapesten, a két szervezet közös sajtótájékoztatóján. Elmondták, az éjszaka a legmagasabb riasztási fokozat is érvénybe léphet. Gál Kristóf, az ORFK szóvivője azt kérte, hogy senki ne rutinból közlekedjen, akár autós, akár gyalogos, akár kerékpáros. Az autósoknál fontos a nagyobb követési távolság és a sebesség megfelelő megválasztása – idézi őt az MTI.

Forrás: Időkép
Forrás: Időkép

Balesetek, útlezárások az országban

A nógrádi Drégelypalánk mellett sajnos már történt egy halálos baleset, itt nemrég indult el félpályán a forgalom. Az M6-os autópályán délután ütközött három jármű, ami miatt leterelték a forgalmat a sztrádáról. Egy ember sérült meg a balesetben, az autópálya este negyed 9 óta ismét járható.

Az ónos esőtől kialakult tükörjég miatt egy ideig nem közlekedhettek kamionok a 86-os főút zalai szakaszán, de ezt 20 órától feloldották.

Olvasóink és munkatársaink beküldött fotóit nézegetheti idekattintva:

Galéria
Fotó: 24.hu/ Petkó Gergely

Nálunk is esik

Természetesen munkatársaink is felvették az időjárás fonalát, amiből megtudhattuk:

  • Lotti kolleginától, hogy “én például gyanútlanul elmentem a bankba és a kb. 600 méteres úton kétszer is majdnem elestem”,
  • Gábortól, hogy “Terézvárosban és Angyalfődön” már havazik,
  • Richárdtól, hogy Óbudán is,
  • Zsolttól, hogy a lengyelországi Wroclawban ónos eső nehezíti a reptéri forgalmat,
  • Sándortól, hogy Galgagyörkön is havazik, “ne gyertek erre!”

Ami friss és fontos történik a rendkívüli helyzettel kapcsolatban, azzal frissítjük majd a cikkünket.

(Képünk – még csak – illusztráció.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik