Belföld

Saját apja lakását is kipakolta a hajósi bűnbanda 18 éves tagja – Meg még sok mindent

betoro(960x640).jpg (Array)
betoro(960x640).jpg (Array)

Ismeretlen tettesek 2016. december 15. és 2017. január 27. között kétszer törtek be ugyanabba a hajósi lakatlan házba és onnan – többek között – több millió forint készpénzt, arany ékszereket, centrifugát, valamint gázpalackot vittek magukkal – írja a police.hu.

A kalocsai rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőket, három hajósi férfit: a 18 éves Ny. R., a 36 éves L. Z. és a 27 éves B. K. nemcsak a saját utcájukban lévő házba tört be.

A legfiatalabb gyanúsított január 15. és 2017. január 24. között az édesapja ingatlanából elektronikai berendezéseket – köztük házimozi rendszert, hangfalat, mélynyomót –, valamint kerékpárt és kályhacsövet tulajdonított el, egy másik hajósi ingatlanból – ahová L. Z.-vel és annak 16 éves fiával együtt tört be 2017. január 21-én – több üveg alkoholt és egy pénztárcát lopott el, a benne lévő több ezer forint készpénzzel együtt. Ny. R. 2016. október 23-án 5 óra 30 perc körül egy utcán parkoló, nyitott gépkocsiból egy mobiltelefont és egy tárcát vitt magával, amelyben készpénz, bankkártya és személyes iratok is voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik