Belföld

Lattmann is bejelentkezett baloldali miniszterelnök-jelöltnek

A nemzetközi jogász Botkával is megküzdene.

Megelégelte Lattmann Tamás, hogy mindenki csak beszél a pártoktól független baloldali miniszterelnök-jelöltről, és maga jelentkezett, hogy szívesen megküzdene a tisztségért Botka Lászlóval vagy bármely más jelentkezővel. A nemzetközi jogász erről az Indexnek beszélt.

Korábban Botka László szegedi polgármester állt ki azzal, hogy elvállalja a miniszterelnök-jelöltséget, de nem akar előválasztást. Bár pártja, az MSZP támogatta őt, más baloldali ellenzéki pártok, így a DK, az Együtt és a Párbeszéd nem igazán akarja elfogadni a feltételeit.

Az Index értesülései szerint a baloldalon már hetek óta zajlott a szervezkedés egy párton kívüli jelölt helyzetbe hozásáért, így került elő Lattmann, aki korábban civil megmozdulásokat is szervezett, illetve felszólalt azokon, köztük a 2015. március 15-i tüntetésen, ahol „rendszerbontó népszavazást” kezdeményezett Gulyás Balázzsal és Vajda Zoltánnal. Ez azonban lassan érdektelenségbe fulladt.

A 41 éves Lattmann jelenleg a prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének vezető kutatója, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Az Indexnek azt mondta, azért vette fontolóra a kormányfőjelöltséget, mert úgy látta, mindenki csak beszél a lehetséges jelöltekről, de senki nem akar beleállni.

Szerinte egyébként olyan kormányzásra lenne szükség, amely nem ideológiavezérelt, és nem egyetlen pártprogramon alapul. Szerinte a szavazókat olyan politikán kívülről érkező jelölt tudná megnyerni, aki nem akar pártcsatákat vívni, hanem szakemberek által kidolgozott, konszenzusos programot szeretne végrehajtani a pártok támogatásával. Azt mondta, több ellenzéki vezetővel és szimpatizánssal is beszélt, és komoly támogatást tapasztalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik