Belföld

Emmi: szó sincs a kiemelt egyetemek lefokozásáról

Molnár Dávid
Molnár Dávid

újságíró. 2017. 01. 27. 11:54

2013-ban kapott kiemelt státuszt hat egyetem, az Eduline pedig nemrég a Magyar Közlönyben megjelent információra alapozva azt írta, közülük hármat lefokoztak. Ez azonban nincs így, elmondjuk, miért.

A kormány keddi határozatában visszavonta korábbi döntését, így a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kiemelt felsőoktatási intézménnyé minősítését, valamint az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kiemelt felsőoktatási intézménnyé minősítését

– írja a Magyar Közlöny, amit az Eduline úgy értelmezett, hogy

lefokozták az intézményeket.

Megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát és az érintett egyetemeket is – az EMMI-n kívül eddig a PPKE jelzett vissza, akik részletesen elmesélték, min alapult a félreértés.

A Minisztérium válaszából megtudtuk, hogy a kiemelés a 2013-2016 közötti időszakra történt, ezzel az iskolák is tisztában voltak és számoltak vele. Ettől függetlenül a kormány továbbra is támogatja az intézményeket, viszont a támogatások típusát fokozatosan olyan módon alakítja át, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen a egyéni teljesítményekre, és minél több kiváló hallgatót, leendő kutatót ösztönözzön kiemelkedő eredmények elérésre.

Azt már a PPKE-től tudtuk meg, hogy bár január 1-től is kiemelt intézménynek számít mind a hat egyetem, a jogszabályok időközben változtak, ennek értelmében pedig

a minősítési jogkor időközben a kormánytól az illetékes miniszterhez került.

Ennek értelmében az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a 65101-3/2016. EMMI határozatával 2017. 01. 01. napjától – a vonatkozó hatályos jogszabályok szerint – kiemelt egyetemnek minősítette a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet. Ezzel párhuzamosan pusztán jogtechnikai intézkedés volt, hogy az immár okafogyottá vált 1104/2013. számú kormányhatározatot a kormány 1028/2017. számú határozatával január 24-én visszavonta.

Az intézményi kiválóság és az Új Nemzeti Kiválóság Programra (amely integrálja az intézményi és egyéni támogatásokat), 12 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre.

Sikerült elérnünk az Andrássy Egyetemet és a MOME-t is, ők a három intézmény közös sajtóközleményét juttatták el hozzánk, amiben ugyanaz szerepelt, amiről fent is írtunk. Előbbi azt ígérte, délután elküldi saját állásfoglalását.

(Fejléckép: Google Street View)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.