Belföld

Méltatlanná vált posztjára Kisléta exfideszes polgármestere

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2017. 01. 26. 10:04

Máltatlan tisztségére Madácsi Imre, Kisléta polgármestere, a döntés nem jogerős – tudta meg a Magyar Nemzet. Kiss Elek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatal igazgatója a lapnak elmondta: a döntés jogerőre emelkedéséről még nincsen információjuk, az elsőfokú döntést január 13-án kapták meg.

A napilap emlékeztet: ha Madácsi a jogszabályok szerint 8 napon belül fellebezést nyújtott be, akkor a Nyíregyházi Törvényszék háromtagú bírótanácsa nemperes eljárásban, a beérkezéstől számított három napon belül dönt. Lgekésőbb hétfőn tehát jogerős döntés születhet, amely ellen fellebbezésnek helye nincs. Amennyiben jóváhagyják az elsőfokú döntést, Madácsi Imre tisztsége azonnali hatállyal megszűnik.

Az egykori fideszes, ma független polgármester tavaly szeptember óta van előzetes letartóztatásban: csalás miatt nem jogerősen négy és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Ahogyan korábban megírtuk: Madácsi társaival cégeket alapított, amelyekkel közel 200 millió forint állami támogatást vett fel megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására, de a megígért minimálbér helyett jó, ha 30 ezer forintot fizettek havonta a dolgozóknak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.