Belföld

Budapest fellélegezhet, majd újra elmerülhet saját mocskában

Két nap nyugalom után péntektől újra fulladozhatunk a saját magunk megtermelte szmogban a fővárosban. Le kéne tenni az autót mindenkinek, aki nélkülözheti, és nem kényelmi okokból furikázik.

A fővárosi önkormányzat szerdára virradó éjjel kiadott közleménye szerint továbbra is indokolt a riasztási fokozat és a gépjárműforgalom korlátozásának fenntartása Budapesten. A hét első két napján tapasztalt jelentős forgalomcsökkenés mellett a hétfőhöz képest kedden már nagyobb mértékű javulás volt, ugyanakkor még nem teljesültek maradéktalanul a riasztás megszüntetésének feltételei.

Mint írják, a keddi adatok alapján a szálló por (PM10) 24 órára számított átlagos koncentrációja 10 fővárosi mérőpontból még egy helyen, Csepelen meghaladta a riasztási küszöböt (100 mikrogramm köbméterenként),

ami felett már a rövid idejű hatás is veszélyt jelent az emberi egészségre.

A legkedvezőbb budatétényi kivételével a többi mérőponton a szmogriadó alacsonyabb, tájékoztatási fokozata (75 mikrogramm/köbméter) körüli, illetve jellemzően feletti szennyezettségi szint alakult ki. Ennél nagyobb koncentráció esetén a rövid idejű hatás veszélyt jelent az emberi egészségre a lakosság érzékeny csoportjánál, különösen gyermekeknél, időskorúaknál, betegeknél.

Eleinte javulás, majd gyors romlás

Stagnáló vagy bizonytalan mértékben emelkedő szállópor-koncentrációra kell számítani szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat éjjeli előrejelzése alapján. A PM10 mennyisége jellemzően az egészségügyi és a riasztási határérték között valószínű, néhány állomáson azonban (az esti, késő esti romlás miatt) a riasztási küszöb átlépése sem zárható ki.

Csütörtökön időnként kissé meg is élénkülhet a keleti szél, ami akár jelentős mértékben is javíthat a levegőminőségen, amely péntektől hétfőig nagymértékben romolhat, ami akár a riasztási szint fölötti értékeket is jelenthet.

A riasztási fokozatban a légszennyezettségi szint rövid idejű hatása veszélyt jelent a teljes lakosságra, ezért annak elrendelésével együtt azonnali intézkedésekre van szükség. Mivel a keddi mérési adatok alapján még nem teljesültek a riasztási fokozat megszüntetésének feltételei, ezért indokolt a riasztás és az ahhoz tartozó forgalom korlátozásával járó intézkedés további fenntartása – írják. Ennek értelmében a forgalomkorlátozás mindennap reggel 6-tól este 10 óráig tart.

Ekkor Budapest területén tilos azzal a gépjárművel közlekedni, aminek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód nullától négyesig terjed, vagy a forgalmi engedélye nem tartalmaz ilyen kódot.

Az intézkedés területi hatálya nem terjed ki az M0-s autóút Budapesen áthaladó szakaszaira és Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő forgalma biztosítása miatt egyes útonalakra. A szmogriadó riasztási fokozatának elrendelésekor a forgalmat korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, az elrendelt korlátozás megszegőivel szemben bírságot szabhat ki.

A közlemény szerint a fővárosi szmoghelyzet további romlásának elkerülése, illetve a javulás érdekében Tarlós István főpolgármester azt kéri, hogy a fővárosi úti célok elérésekor lehetőleg a közösségi közlekedést használják a lakosok, ne járassák álló gépjárművük motorját, mérsékeljék a szilárd- és olajtüzelésű berendezések használatát, a szolgáltató, illetve termelő tevékenységet ellátó létesítmények üzemeltetői pedig csökkentsék porkibocsátásukat. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, Tarlósnak a könyörgésen túl elég kevés jogosítványa van arra, hogy ennél drasztikusabban megóvja saját polgárai egészségét.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik