Belföld

Szilvia egy rakás holmit ellopott, de a személyijét a tetthelyen hagyta

Sikeres elfogásról számolt be a rendőrség még hétfőn Budapesten. Két tolvaj akadt horogra, akik a gyanú szerint január 14. és 20. között több tárolót is feltörtek a XI. kerületi Barázda utcában, egy társasház alagsorában.

A páros több mint 800 ezer forint értékű holmit zsákmányolt, egyebek mellett kerékpárt, kabátokat, szerszámokat, vázákat és felnit gumiabroncsokkal.

Először a nőt sikerült elkapni, otthonában kopogtattak az egyenruhások, és bár akkor még nem találták, elfogatóparancsot adtak ki ellene, és szombaton elfogták. Társára is lecsaptak még aznap.

A 24.hu kedden úgy értesült, a nő a tetthelyen, vagyis az alagsorban elhagyta a személyi igazolványát, így jutottak el hozzá.

Kihallgatásuk után egyébként a páros mindkét tagját őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat.

Októberben is személyi igazolványa buktatott le egy tolvajt Budapesten, aki szerszámokat lopott egy XVIII. kerületi háznál, de a tulajdonos észrevette és üldözőbe vette. A férfi menekülés közben elesett, és nem csak a több tízezer forintos zsákmányt ejtette el, kicsúszott a zsebéből az irata is. Bár sikerült visszaszereznie, a tulajdonos addigra leolvasta róla az adatokat.

Olvasói sztorik