Belföld

A keresztényüldözésről tart konferenciát a kormány pénteken

Szeretnék, ha Budapest lenne az üldözött keresztények megsegítésének központja.

Nemzetközi konferenciát tartanak pénteken Budapesten a keresztényüldözésről – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence azt mondta:

szeretné, ha Budapest az egyik központjává válna az üldözött keresztények megsegítésének és a keresztényüldözés elleni fellépésnek.

Ennek a folyamatnak az egyik első állomása a konferencia, melynek az a célja, hogy a keresztényüldözés témakörével foglalkozó szakemberek rendszeresen Budapesten gyűljenek össze, és közösen dolgozzák ki a keresztényüldözés elleni fellépés cselekvési tervét.

Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár bejelentette, hogy a konferencián tizenöt nemzetközi szervezet vezetői, képviselői vesznek részt. Mások mellett a vallásszabadság védelmére alakult ADF International amerikai szervezet, az Open Doors felekezetközi szervezet, az Aid to the Church in Need katolikus jótékonysági szervezet és a Konrad Adeauner Alapítvány.

A helyettes államtitkár hozzátette: a helyben segítés mellett legalább ilyen fontos „megtörni Európa közömbösségét”, felhívni a világ figyelmét a problémára. Szólt arról is, hogy január elején Rétvári Bencével együtt utaztak Irakba, hogy egyeztessenek a helyi egyházi vezetőkkel a segítségnyújtás lehetőségeiről. Felidézte: az egyházi vezetők azt kérték, hogy Magyarország, mint az Európai Unió tagországa lépjen fel egy „nemzetközi garanciahálózat kidolgozása érdekében”.

Az emberek ugyanis csak akkor fognak visszatérni a felszabadított városokba, ha a közösségnek lesz jövőképe, ha biztosak lehetnek abban, hogy gyermekeik iskolába járhatnak, és öt év múlva nem kell újra menekülniük. „Valamiféle önkormányzatiságot kéne létrehozni a ninivei fennsíkon a keresztény közösségeknek” arra a körülbelül tíz évre, amíg újra kialakulnak az együttélés keretei a többségi társadalommal – mondta. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik