Belföld

Veronai tragédia – Elindult a gép az egyik válságos állapotú sérülttel

Hazahozzák még hétfőn a veronai buszbaleset egyik válságos állapotú sérültjét. A repülőgép délelőtt elindult Ferihegyre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában, a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezletén.

 Stabil az állapotuk

Szijjártó elmondta, hogy a hátramaradó két ember felépülése orvosi vélemény szerint nagyon hosszú időt vesz majd igénybe. Magyarország római nagykövetét a sérülteket ellátó kórházak úgy tájékoztatták, hogy állapotuk stabil.

Napokon belül befejezik az azonosítást

A miniszter szerint az olasz hatóságok a halálos áldozatoktól vett DNS-mintákat hétfőn Milánóba küldik, ahol a tervek szerint szerdára, de legkésőbb csütörtökre befejezik az azonosítást.

A tárcavezető közölte, hogy az észak-olaszországi buszbaleset áldozatainak és válságos állapotban lévő sérültjeinek hozzátartozói közül már majdnem mindenki megérkezett Veronába, és vannak, akik vissza is tértek Magyarországra.

Félárbócra eresztették a lobogót

Ahogy arról beszámoltunk, a tragédia péntek éjjel történt, Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon utaztak a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja.

A baleset súlyos sérültjeit vasárnap hazahozták, este 6 órakor repülővel, majd helikopterrel kórházba érkezett első két sérült egy 50-60 év körüli pár. A Honvédkórház vezetője velük kapcsolatban megerősítette, hogy másod- és harmadfokú égéseket szenvedtek, esetükben a következő napokban dől el, hogy gyógyulásukhoz szükség lesz-e műtétekre. A harmadik sérült is megérkezett néhány órával később Olaszországból, őt mentőautóval vitték be.

Hogy kivédjék a poszttraumás stresszt, a túlélők hosszú pszichológiai utókezelést kapnak.

Közben hétfő reggel, a nemzeti gyásznapon felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik