Belföld

Olasz buszbaleset: eddig nem találtak műszaki meghibásodásra utaló jeleket

Az olasz rendőrség eddig semmilyen tárgyi bizonyítékot nem talált arra, hogy meghibásodott volna a Veronánál múlt héten súlyos balesetet szenvedett magyar autóbusz – közölte Girolamo Lacquaniti, a veronai közúti rendőrség parancsnoka hétfőn.

Girolamo Lacquaniti kijelentette, hogy a baleset utáni óráktól megállás nélkül dolgozó hatóságok “jól állnak, ami az autóbusz által megtett út részletes rekonstrukcióját illeti”.

Hangsúlyozta, hogy a baleset okait vizsgálva “több lehetőségen dolgoznak, de jelenleg semmilyen tárgyi bizonyíték nem utal a jármű bármilyen különösebb meghibásodására”. Hozzátette, hogy az áldozatokon végzett orvosszakértői vizsgálatok célja is az, hogy a baleset körülményeiről világos válaszokat tudjanak adni a családtagoknak.

Fényt akarunk deríteni arra, ami történt, ezt szolgálta a baleset óta eltelt három nap munkája

– mondta Girolamo Lacqaniti. Elismerte, hogy az olasz rendőrök munkájának legnehezebb része az emberi tényező, de hangsúlyozta, hogy “munkájukat hatósági személyként a lehető legnagyobb szakmai hozzáértéssel és összpontosítással végzik”.

A halálos áldozatok és a válságos állapotban levő két sérült azonosítása a legsürgetőbb, de időigényes feladat is – mondta Angela Barbaglio veronai helyettes államügyész. Elmondta, hogy mind a tizenhat halálos áldozat esetében megállapítják, hogy a halált az ütközés vagy a lángok okozták-e. Az eddigi információk szerint az autóbusz nekisodródott az autósztráda szalagkorlátjának, majd nekihajtott egy felüljáró tartófalának és kigyulladt.

Angela Barbaglio elmondta, hogy az ügyészség külső műszaki szakértőt kért fel konzulensként a kiégett autóbusz roncsának megvizsgálására. Hangsúlyozta, hogy

a jármű motorja nem semmisült meg a lángokban, így információkkal szolgálhat.

Az ügyész hozzátette, hogy az áldozatok azonosításának lezárása után megadják az engedélyt a halottak hazaszállítására.

Giovanna Ghirlanda, az életveszélyes állapotban lévő két magyar sérültet kezelő Borgo Trento veronai kórház orvosigazgatója elmondta, hogy a betegek állapota nem változott, továbbra is stabil, de válságos. A veronai kórházakban ápolt hat magyar súlyos sérültből ők ketten maradtak itt.

Az együttérzők a Római Magyar Akadémián hétfőn és kedden egy könyvbe jegyezhetik be részvénynyilvánításaikat. Az első nap számos olasz és külföldi diplomata tett ilyen bejegyzést.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik