Belföld

Sokkolta a világot a veronai buszbaleset hős tanárának története

A világ szinte minden országában hír volt a magyar diákok tragikus balesete. Több lap a hőssé vált tornatanár történetét emeli ki.

Európában ritkák az olyan súlyos közúti balesetek, mint ami péntek éjjel történt Veronában a magyar diákokat szállító busszal. Az eset körülményei, az áldozatok életkora, a hőstettekről kiderült részletek mind-mind olyan faktorok voltak, ami miatt a nemzetközi sajtó is megemlékezett a sokkoló balesetről, már szombat reggeltől.

Azóta a baleset mikrotörténeteit is felkapták, kiemelve annak a tornatanárnak a történetét, aki több tanulót kimentett a lángoló roncsból, de a saját gyerekei életét már nem tudta megmenteni. Róla ír a brit BBC News is, ami Timaffy Judith milánói magyar főkonzul tájékoztatója alapján veszi sorra Vigh György történetét. A brit Metro is írt róla.

Több lap is átvette Amerikában az AP hírét, ami arról szól, hogy napokba telhet az áldozatok azonosítása. A hírt alapvetően a – “láthatóan megrázott” – Szijjártó Péter külügyminiszter sajtótájékoztatójára alapozták. Részletesen beszámol a tudósítás az áldozatok kilétéről, Vigh György történetéről, a sérültek állapotáról is, részben a Honvédkórház tájékoztatása alapján.

Az ír Irish Times a Reuters híre alapján számol be a történtekről, azt kiemelve a címben, hogy tartanak a vizsgálatok. Túlélők tömör beszámolóit is idézik a szörnyű tűzről.

Mindemellett még korábban beszámolt a balesetről többek között az amerikai CBS News, a brit Independent és Guardian, az ausztrál Sydney Morning Herald, a bolgár Novinite, az EuroNews, a holland NU.nl, a német Spiegel és sokan mások.

Péntek éjjel, még nem tisztázott körülmények között egy franciaországi síelésről hazafelé tartó diákokat szállító busz ütközött egy felüljáró pilonjának Észak-Olaszországban. A busz azonnal kigyulladt, többen bennégtek, végül 16 ember halt meg. A balesetről szóló cikkeinket itt olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik