Belföld

21-en úszták meg épségben az olaszországi buszbalesetet

A Szinyei gimnázium iskolapszichológusa elindult a helyszínre.

A budapesti Szinyei gimnázium iskolapszichológusa szombaton délelőtt elindult Olaszországba, annak a buszbalesetnek a helyszínére, melyben az iskola több diákja életét vesztette – tudta meg az Index Tóth Gábortól, az intézmény igazgatójától.

Az iskolába a pedagógiai szakszolgálat további három pszichológust küldött, hogy segítsék a katasztrófa feldolgozását az elhunytak osztálytársainak, tanítványainak, illetve hogy fogadják az oda érkező hozzátartozókat.

Tóth Gábor elmondta: legutóbbi információik szerint a tragédiában 21-en nem, vagy könnyebben sérültek. A 16 halálos áldozat személyazonosságát még nem sikerült megállapítani.

A szinyeisek öt-hat éve ebbe a franciaországi sítáborba járnak, a táborozást évek óta ugyanaz a cég szervezte.

Az igazgató úgy tudja, hogy a szülők egy része már elindult Olaszországba, a többi szülőt várják az iskolánál.

A tragédiával kapcsolatos friss fejleményeket ide kattintva olvashatják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik