Belföld

Egy évtizedig is elhúzódhat, míg elítélik a Nyíregyházán gyilkoló román orvost

Tíz évig is elhúzódhat a tiltott fegyverviselés miatt Romániában indított eljárás, így ennyi időbe is beletelhet, míg Magyarországon bíróság elé állítják a tüdőgyógyászt, aki lelőtt egy nyíregyházi házaspárt ikergyerekeik szeme láttára – írta meg pénteki számában a Blikk.

A férfi áldozata, Mária szörnyethalt, a férje pedig súlyosan megsebesült. Az orvos S. Dan ezután Romániába szökött, ahol öngyilkos akart lenni, de előbb elfogták, minthogy ezt megtehette volna.

S. Dan ügyvédje, Lucian Negruitu korábban arról beszélt, hogy nagyon furcsa a férfi viselkedése. Előzetes tárgyalásán bármit kérdeztek tőle, nem válaszolt, csak arról beszélt, hogy mennyire nem tud kijönni a cellatársaival. Mintha ott sem lett volna, az ügy iránt teljesen közönyösnek látszott – mondta. Arra sem reagált, hogy a bíróság eldöntötte: nem engedik ki az előzetes letartóztatásból.

S. Dan decemberben kérvényt adott be, hogy otthon, házi őrizetben tölthesse a karácsonyt a börtön helyett. Kérését elutasították a román hatóságok. Az ünnepeket a börtönben töltötte cellatársaival, akikkel az ügyvéd szerint kifejezetten rossz a viszonya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik