Belföld

Kisebb vagyont vesztettek Mengyiék, csak nem verték nagydobra

A fideszes Voldemort feleségének a rendőrségen kellett tanúvallomást tennie, mert a család nagy összeget bukott az egyik brókercég bedőlése során. Mengyi Rolandra nagyon rájárt a rúd. Hivatalosan nem volt köze az elvesztett pénzhez, de közben tavaly ügyészségi vizsgálat indult ellene, mert két vállalkozó állítása szerint 10 millió forintot kért tőlük, azt ígérve, hogy besegít egy uniós pályázat elnyerésébe.

Mengyi Roland a parlamentben leadott vagyonnyilatkozatai alapján az egyik legcsóróbb országgyűlési képviselőnek számít.

A fideszes politikus mindössze néhány kisebb vidéki ingatlan résztulajdonosa, pénzbeli megtakarítással pedig alig rendelkezik. Az elmúlt három évben az összes bevallásába azt írta, hogy 3,8 millió forintja van, pénzintézettel szemben nincs több követelése. Az országgyűlési dokumentumokból nem látszott, de közben Mengyiék családi kasszájában ennek az összegnek több mint a tízszerese állt rendelkezésre, hogy befektessék.

A 24.hu információi szerint 40 millió forintot próbáltak kamatoztatni az egyik magyar brókercégnél. Pechjükre éppen a Hungária Értékpapír Zrt.-t választották.

A Hungáriával az országgyűlési képviselő felesége szerződött, így Mengyi Ramóna is bekerült a közé a több száz károsult közé, akiket a brókercég 2015-ös csődjével kapcsolatban kihallgatott a rendőrség.

Mengyi Ramóna a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztályán a többi ügyféllel együtt 2016 elején tett tanúvallomást. A képviselő házastársa a 24.hu birtokába került írásos vallomásban azt nyilatkozta, hogy a 40 millióért 3779 darab tőkevédett, fix, 10 százalékos éves kamatozású kötvényt vásároltak. A brókercég a bedőlésekor azonban már nagyjából 58 millióval tartozott nekik.

Mengyi Roland Fotó: MTI/Vajda János
Mengyi Roland
Fotó: MTI/Vajda János

A tanúvallomásban a képviselő felesége nem a sajátjaként beszélt a pénzről, hanem „családi megtakarításként” jellemezte a befektetést. Mengyi Ramóna azt mondta a nyomozóknak: a férje javasolta, hogy a Hungáriához vigyék a pénzüket. Többször is hangsúlyozta, hogy az ügyletekről nem tud semmilyen információval szolgálni, mert a tranzakciók megkötéséhez eljárási meghatalmazást adott a férjének.

Mengyi Ramóna annyira nem volt képben, hogy azt sem tudta megmondani, mikor kötötték meg a kötvényekre vonatkozó szerződést.

A képviselőnek hivatalosan nem volt köze az elvesztett milliókhoz, de az általunk megkérdezett jogászok szerint a házastársak között a spórolt pénz jogilag általában közös tulajdonnak számít, ezért meglehetősen furcsa, hogy az összegnek csak aránytalanul kis részét tüntette fel a bevallásában. Ez különösen akkor furcsa, ha valójában ő kezelte a befektetést.

Érdekes megjegyezni, hogy éppen a balul elsült hungáriás befektetés után kezdett hirtelen hatalmas nyereséget termelni Mengyiné egyszemélyes vállalkozása is. A Blikk az ősszel írta meg, hogy a 2014-es alapítású cég több mint negyedmilliárd forintot parkoltat a számláján. Az Immosolutions Gazdasági Tanácsadó Kft. már az alapítás után azonnal nyereséggel indult, 2015-ben pedig – amikor bedőlt a Hungária – 168 milliós tiszta haszonnal járó bevételt könyvelt el úgy, hogy Mengyi Ramónát szinte nem is látták a cég központjául szolgáló zuglói családi ház környékén.

A 24.hu hivatali e-mailjén kereste Mengyi Rolandot. Azt kérdeztük, hogy vagyonbevallásában miért csak a töredékét tüntette fel a családi megtakarításoknak, illetve kaptak-e kárpótlást a brókerbotrányban elveszett pénzért, választ azonban egyelőre nem kaptunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik