Belföld

Közterület-felügyelőkre támadtak Józsefvárosban

A közterület-felügyelők vasárnap kora délután állítottak meg egy teherautót a VIII. kerületi Golgota téren, mert a sofőr nem tartotta be haladási irányt. Helyszíni bírságot szabtak ki, ám a jármű vezetője – egy vietnámi férfi –  elszaladt a helyszínről. Nem sokkal később visszatért, méghozzá a főnökével.

Amikor látták, hogy időközben kerékbilincs került a teherautóra, vitatkozni kezdtek, majd dulakodás robbant ki. A támadókhoz érkezett még egy – eddig ismeretlen – ember, aki fémcsővel a kezében fenyegetőzött. “Fegyverét” végül ledobta,  és kétszer megütötte az egyik közterest, majd elfutott. Ám ekkor az egyik vietnámi férfi felvette a csövet és ráütött a másik közterület-felügyelő kezére, könnyű sérüléseket okozva neki.

Közben megérkeztek a járőrök, akik a helyszínen elkapták a verekedő külföldit. Őt őrizetbe is vették, és hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt eljárást indítottak ellene. Kezdeményezik az előzetes letartóztatását, cinkosát pedig keresik – tudtuk meg a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól hétfőn.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik