Belföld

Rutinműtétnek indult, veszélyes fertőzést kapott el Ágnes a budapesti kórházban

Hasi sérvvel feküdt be egy fővárosi kórházba tavaly szeptemberben Ágnes, de akkor még nem gondolta volna, hogy hónapokkal később is orvosi kezelés alatt áll majd.

A nő a Borsnak mesélt róla, hogy a műtéten függőleges vágást ejtettek a hasán. Az operáció sikeres volt, de három nappal később begyulladt a seb és kidobta magáról a varratot.

Komolyan gennyesedni is kezdett. Negyven fokos lázam lett, így azonnal visszavittek a kórházba. Rögtön vizsgálatokat rendeltek el, és antibiotikumos kezelést is kaptam

– mesélte a bulvárlapnak.

A szövettan eredménye arról árulkodott, hogy Ágnes veszélyes baktériummal fertőződött meg, amit orrváladék által lehet elkapni.

A nő pár nap alatt nyolc kilót vesztett a súlyából, máig haskötőt kell hordania. A seb csak most kezd összeforrni, az orvosok pedig csak annyit mondtak neki,

sajnálják, de nem tudják elkülöníteni a fertőző és a nem fertőző betegeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik