Belföld

Pedagóguskar: a magyar társadalom nincs felkészülve a nyári szünet rövidítésére

Vakáció (Array)
Vakáció (Array)
Pontosan meg kell határozni, hogy mi a magyar közoktatás célja és ehhez kell megteremteni a szükséges gazdasági és szakmai feltételeket - nyilatkozta a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke a Magyar Időknek.  

Horváth Péter a lap csütörtöki számában elmondta: a Köznevelési Kerekasztal a PISA-felmérés eredményének értékelését követően elkészülő ajánlásában többek között a pedagógus- és továbbképzés átalakítását, a tartalomfejlesztést, valamint a módszertan átgondolását javasolja majd a kormánynak.

A pedagóguskar elnöke a tanévi struktúra átalakításán belül a nyári szünet rövidítéséről úgy vélte, egyelőre sem az iskolák, sem a magyar társadalom nem készült fel erre. Az a hivatkozás, hogy a gyerekek nyáron túl sokat vannak felügyelet nélkül, lehet, hogy valós, de tanév közben sokkal nehezebb megoldani a családoknak ezt a problémát – mondta, hozzátéve, hogy az egésznapos iskolát pedig abban az esetben tartja jó megoldásnak, ha arról az intézmények maguk dönthetnek.

Legalább adósság nincsen

Horváth Péter az új állami intézményfenntartó rendszerről elmondta, még nincsenek jelei annak, hogy a döntéshozatal valóban közelebb került az igazgatóságokhoz, a működést csak most vették át a tankerületek. Az elnök pozitív tapasztalatnak nevezte ugyanakkor, hogy tavaly sikerült stabilizálni az intézményfenntartó központ költségvetését, megszűnt az adósságállomány. Ez óriási lépés – vélekedett, mivel lehetővé vált a tervezési munka és már nincsenek elmaradások a kifizetéseket illetően.

Az elnök végül a minimálbér-emelés miatti bérfeszültséggel kapcsolatban úgy nyilatkozott: az NPK szerint elengedhetetlen, hogy 2018. január 1-jétől érdemben növekedjen a vetítési alap. Mindezt azzal indokolta, hogy a 2013-as jogszabályban a mindenkori minimálbér 180 százalékát jelentette az illetményalap. Ez egy nem kirívóan magas, de elfogadható szám volt. Ugyanakkor, mivel a vetítési alap befagyott 2014. január 1-jétől, és a béremelést végül több lépcsőben kezdték megvalósítani, ez jelen pillanatban már csak 140 százalék. A pedagógustársadalom presztízse tehát csökkent, hiába vezette be a kormány a Klebelsberg-ösztöndíjat – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik