Belföld

A tinilányok jelentik a legnagyobb kihívást a Fidesznek

A politikai üzenetek célba juttatása szempontjából a 16-25 éves lányok jelentik a legnagyobb kihívást a kormány számára – írja a hvg.hu. Egy kormányzati kommunikációt közelről ismerő fideszes forrás szerint ennek a célcsoportnak szinte lehetetlen eljuttatni bármilyen politikai üzenetet.

A forrás szerint ez a csoport napi- vagy hetilapokat nem olvas, a híradókról és hírblokkokról pedig a tévében és a rádióban is elkapcsolnak. Ha Facebookon a hírfolyamukba kerül valamilyen közéletű tárgyú hír, akkor ki is tiltják onnan.

A Fidesz belső, szokásokat vizsgáló közvélemény-kutatásai szerint nincsenek szavak a korosztályt jellemző politikai és gazdasági tájékozatlanságra. Utóbbi ugyanúgy probléma az idősebb korúak körében is.

Azon már régóta nem lepődik meg senki a pártban, ha egy felmérés szerint tízből nyolcan nem tudják megnevezni a külügyminisztert, de hogy Szijjártó Pétert fényképen vagy élőben is ugyanilyen arányban keverték össze Zuschlag Jánossal, attól már erősen fogták a fejüket.

A tájékozatlanságnak persze megvannak az előnyei is, például az, hogy a Tények lejárató anyagaiban a többség nem az, hogy nem talál kivetnivalót, hanem el is hiszi az elhangzottakat.

A tévén keresztül a pártok az 55-65 éves korosztályt tudják legkönnyebben elérni, a fiatalok megszólítása viszont nehézkes. Tudják, hogy a jövő kommunikációs csatornája az internet, de itt még nem találták meg a hatékony eszközöket a fiatalok eléréséhez. A választókhoz pedig csak a végletesen lebutított üzenetek jutnak el.

Ha nem tesszük eléjük, kikerülhetetlenül, egyszerűen nem jut el semmi, úgyhogy nincs más eszköz, mint belemászni az arcukba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik