Belföld

Újrakezdődött a per Váradi András halála miatt

Varadi-Andras-juhasz(960x640).jpg (váradi andrás, juhász, alcsútdoboz, együtt, )
Varadi-Andras-juhasz(960x640).jpg (váradi andrás, juhász, alcsútdoboz, együtt, )
A göböljárási juhászt, az Együtt-PM alcsútdobozi polgármesterjelöltjét 2014-ben, az önkormányzati választások előtt egy nappal gázolták halálra.

Bár a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, ám ebbe a családtagok nem törődtek bele. Pótmagánvádat nyújtottak be, hogy kiderüljön, terhel-e bárkit felelősség a történtekért. Jogi képviselőjük, Magyar György most a Klubrádiónak azt mondta, a szakértői jelentések között több ellentmondás is van, ezeket szeretnék tisztázni, hogy megnyugtatóan le lehessen zárni az ügyet.

A magyar közélet helyesen igényli azt, hogy az ügy körültekintően legyen lezárva, akár ezzel, akár azzal az eredménnyel.

Az ügyvéd már korábban új szakértőket kért fel az ellentmondások tisztázására. Szerinte ugyanis több furcsaság is történt a tragédiánál. Váradi András özvegye szerint sok gyanús jel előzte meg a balesetet, lapértesülés szerint a juhászt előzőleg egy autós próbálta leszorítani az útról.

A végzetes este éppen plakátokat ragasztott az út mentén, a kocsiról lecsúszott a létrája, kiszállt, hogy azt felvegye, akkor gázolta el egy osztrák rendszámú kocsi. A járművet egy 84 éves osztrák-magyar kettős állampolgárságú férfi vezette, aki nem hajtott el, hanem megvárta a rendőröket.

Váradi András azt követően kezdett politizálni, hogy földügyekben többször szembekerült Mészáros Lőrinccel, illetve a felcsúti polgármester cégével, amely szerinte meglopta. Magyar György korábban az ATV-ben kizárta, hogy politikai megrendelésre gázolták volna halálra Váradi Andrást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik