Belföld

Évekig erőszakolta kislányát – hét évet kapott érte

Hét év fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit kedden, aki vád szerint molesztálta kislányát. A Debreceni Ítélőtábla a döntéssel helybenhagyta a Miskolci Törvényszék korábbi határozatát. Az apa legkorábban azután szabadulhat, ha letöltötte büntetésének kétharmadát.

A bíróság megállapította: a férfi 2003-ban 2004-ben a férfi többször közeledett kislányához, aki ekkor még nem volt 12 éves. Eleinte simogatta a gyereket, majd szexuális aktust létesített vele. A kislány eleinte megpróbált elhúzódni apjától, de a vádlott minden esetben visszatartotta.

A férfi ilyenkor mindig figyelmeztette, nem beszélhet a történtekről senkinek, mert abból nagy baj lesz. A gyerek szót fogadott neki.

Egyik alkalommal a kislány közölte, hogy tetszik neki egy fiú, ezért nem akarja megtenni, amit az apja akar. Ahogy a bírósági tájákoztatásában áll, a vádlott ezt tudomásul vette és ettől kezdve nem molesztálta többet.

Az apa az eljárás alatt tagadta a bűnösségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik