Belföld

Kukából etették, molesztálták gyerekeiket – ítélet születhet Miskolcon

gyermekbantalmazas(960x640).jpg (Array)
gyermekbantalmazas(960x640).jpg (Array)

Akár ítélet is születhet hétfőn azoknak a szülőknek az ügyében, akiket –egyebek mellett – tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére  elkövetett szexuális erőszakkal vádolnak. Az ügyet a Miskolci Törvényszék tárgyalja.

A bíróság tájékoztatásából kiderül, hogy a pár négy gyermeket nevelt egészen 2015. január 12-ig, akkor ugyanis kiemelték őket a családból. A vád szerint a szülők „a feladatukból eredő kötelezettségüket olyan súlyosan szegték meg, hogy a kiskorú gyermekek testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyeztették”.

Eszerint a szülők nem biztosítottak megfelelő otthont a gyerekeknek, rendszeresen váltogatták a lakóhelyüket, lényegében vándorló életmódot folytattak.

Ételt sem adtak nekik mindig, a kicsik gyakran a kukában talált maradékot ették. Mindezeken túl a szülők a gyermekeik előtt éltek szexuális életet, ráadásul egyikük – az elsőrendű vádlott – a vád szerint „szexuális cselekmény eltűrésére is kényszerítette őket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik