Belföld

Szijjártó a TV2-ről: Vajna állami banktól kapott kölcsöne nem közpénz

A miniszternek pedig semmi köze a TV2 megvásárlásához.

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sneider Tamás (Jobbik) képviselő írásbeli választ igénylő kérdésére

Milyen kondíciókkal tette rá a kezét Andrew G. Vajna a TY2-re?

azt felelte, hogy az Eximbank nagyon szigorú jogszabályok alapján dönt a hitelkihelyezéséről, neki pedig ahhoz nincs semmi köze, hiszen a bankot az igazgatóság irányítja,

és az igazgatóság a jogszabályok betartásával dönt arról, hogy kivel köt hitelszerződést.

Miniszterként egy esetben lenne dolga, 20 milliárd forint fölötti hitelszerződésnél, alapítói döntést kellene hoznia, de ő nem hozott

semmilyen médiavásárlással kapcsolatos alapítói döntést. A többi az igazgatóság dolga, furcsa is lenne, ha politikus döntene napi szinten arról, hogy az Eximbank éppen milyen hitelt ad, vagy milyen hitelszerződést köt.

A miniszter jelezte: az Eximbank kétfajta hitelt adhat: olyat, ahol érintett közpénz. Ezt kamatkiegyenlítésnek hívják, a bank kedvezményes kamatozású hitelt ad, ez a költségvetésnek költséget jelent. A másik hitel teljesen piaci alapú, teljesen piaci árazású, semmi köze nincs semmiféle közpénzhez. Az Eximbank igazgatósága a minisztert arról tájékoztatott, hogy a TV2 megvásárlása közpénzt nem érintett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik