Belföld

Hová viszi a budapesti beteget a mentő? Senki sem tudja

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 01. 05. 14:56

Budapesten még mindig egy 58 oldalas könyvből tájékozódik a mentőszolgálat.

 

Bár Rétvári államtitkár mindenkit megnyugtatott, hogy a mentőautók biztonságosak, az nagyon nem mindegy, mennyi idő alatt érnek a kórházba. Márpedig jelenleg a budapesti kórházfejlesztés előkészítéséért felelős miniszteri biztos is átláthatatlannak tartja a helyzetet. Három kórházi központra építve alakítanák ki a betegellátás javítását szolgáló új modellt a fővárosban – közölte Cserháti Péter az InfoRádióban.

Két helyen már a tervezés komplettálása folyik: az egyik a Honvéd Kórház, amely a Róbert Károly körúton jó közlekedés mellett teszi optimálissá az észak-pesti ellátás centrumát. Ugyanezt a minőséget Dél-Pesten úgy kívánjuk létrehozni, hogy a Haller úton a Szent István Kórház telephelyének nyugati oldalára, a Kardiológiai Intézet mellé telepítenénk a volt Baleseti Intézetet kiegészítve a Szent László Kórház aktív ágyaival. A harmadik centrum szakmai portfólióját is tudjuk, ez a dél-budai centrum. Ott még a helyszín felhasználhatóságának kérdésében még jelenleg vizsgálat folyik.

A központi intézmények mellett a fővárosban az úgynevezett társkórházak végeznék el azt, ami vidéken most a megyei kórházak feladata.

Név szerint említek jó párat közülük: az Uzsoki Kórháztól a Jahn Ferenc Kórházon át a Flór Ferenc Kórházig, a Szent Margit és a Szent Imre Kórház. Van egy harmadik kör is: azok az országos intézetek, szakkórházak, amelyeknek a rehabilitációban, krónikus ellátásban a szerepük szintén fontos.

A miniszteri biztos szerint bár magas az orvosszakmai tudás Budapesten, a lakosság elégedetlen, mert rossz az infrastruktúra, forrás-, és fejlesztéshiányos a rendszer. Különösen a sürgősségi ellátásban szükséges a fővárosi betegutak javítása.

Vidéken világosan tudja a beteg is, hogy nagyjából milyen problémával hova érdemes mennie, világosan tudja a háziorvos is, hogy a beutalót hova címezze, és a mentő is. Budapesten jelenleg egy 58 oldalas kiadvány szabályozza azt, hogy a mentők épp aznap, a nap azon szakában melyik kórházban találnak sebészeti, CT, fül-orr-gégészeti ellátást. Ezt súlyosbítja az is, hogy a kórházak kínlódva az infrastruktúra és a HR-problémák miatt nem ritkán lemondják az ügyeletet.

Cserháti Péter szerint a január elsejétől bevezetett ügyeleti fixdíj előrelépést hozhat a sebészet, érsebészet területén, de az a cél, hogy minden szakmában meglegyen a területi sürgősségi rend. A miniszteri biztos már júliusban is beszélt arról, hogy szerinte jobb, ha a budapestiek nem látják, hogy a mentőszolgálat egy 58 oldalas könyvből dolgozik a fővárosban. Kénytelen, kelletlen.
Akkor úgy vélte, vidéken jobb a helyzet, az emberek tudják, melyik kórházhoz tartoznak. Ez Budapesten bizonytalan.

Kóborolnak az emberek, kapcsolatok mentén mennek, és éjszaka gyerekkel rohangásznak sötét pavilonok között.

Ennek az időfaktora, a bizonytalansága mindenkit rémiszt. Cserháti Péter szerint ennek nem szabad kitenni sem a beteget, sem mentőst.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Az Országgyűlés plenáris ülése
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.