Belföld

Nem emelnek vádat a kislányokat elgázoló autós ellen

Ha betartja a sebességet, akkor is elüti a gyerekeket, így nem emelnek vádat az ellen a 35 éves nő ellen, aki tavaly júniusban egy kereszteződésben sodort el egy 12 éves kislányt és annak 9 éves húgát Balatonfüreden.

A szakvélemény szerint a lányok 8-10 kilométer per órás sebességgel kanyarodtak ki, amikor a Honda 48-53 per óra sebességgel elsodorta a gyerekeket azon az úton, ahol egyébként 40-es sebességkorlátozás él. Az ügyészség szerint a sofőr azzal, hogy túllépte a megengedett sebességet szabályt ugyan sértett, de a szakértő szerint akkor is elütötte volna a gyerekeket, ha normál tempóban halad.

A gyerekek az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” közúti közlekedési táblánál nem álltak meg, a Noszlopy utcára pedig körültekintés nélkül hajtottak ki közvetlenül egymás után anélkül, hogy elsőbbséget adtak volna az autónak – válaszolta a Velvet kérdésére a Veszprém Megyei Főügyésszég.

A nagyobb gyerek az ütközés következtében csaknem 20 métert repült, testvérét a mentők a helyszínen még újraélesztették, de két nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe. A sofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik