Belföld

Molnár Gyula szerint Kunhalminak nem kellett volna kiállnia beszélni, ha nem bírja ki röhögés nélkül

Hibás elképzelésnek tartja az MSZP elnöke azt, hogy pártjának a Jobbikkal kellene összefognia a Fidesz-KDNP-kormány leváltása érdekében.

A Jobbikkal összefogni leváltani a Fideszt, az egy hibás koncepció

– mondta Molnár Gyula a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden. Szerinte teljesen világos, hogy ez az ország és a szavazók szempontjából is zsákutca.

A pártelnök szerint “ilyen típusú gondolkodás” nincs, és nem is lesz a következő időszakban. Szerinte egyébként a Fidesz és a Jobbik ugyanazt akarja, csak az egyik hangosabban.

Molnár Gyula elmondta, nagyon nem örül annak, hogy Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök – aki a Jobbik és az MSZP összefogását felvetette – úgy érezte, hogy mostantól kezdve tanácsadói szerepet is kell vállalnia a pártban.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták országgyűlési képviselője és fővárosi elnöke december 30-ai sajtótájékoztatójával kapcsolatban a pártelnök úgy foglalt állást, hogy párttársának nem kellett volna kiállnia újságírók elé, ha úgy érezte, hogy ezt nem tudja megtenni. Ez nem pártügy, hanem ez az ő személyes dolga, végig kell gondolnia, hogy szabad-e a sajtó elé ilyen hangulatban kiállni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik