Belföld

Fotón 2017 első babája

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 01. 01. 13:27

Noel fél perccel előzte meg Alízt.

Az idén Budapesten fél perccel éjfél után született az ország első gyermeke, az első vidéki újszülött pedig Debrecenben éjfél után egy perccel jött világra. Országszerte és a főváros több kórházában is több helyen születtek gyermekek 2017 első óráiban.

A főváros, s egyben az ország első újszülöttje a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján született. Az intézmény tájékoztatása szerint az egészséges kisfiú a Benjámin Noel nevet kapta, 2850 grammos és 50 centiméter hosszú. Az újszülött a család második gyermekeként, szűk egy évvel testvére után született.

Az állami fenntartású intézmények közül vidéken a debreceni Kenézy Gyula kórház szülészetén jött világra egy kislány. Szilvási Ferenc adjunktus vasárnap az MTI-nek elmondta: Szemán Alíz 4750 grammal és 61 centiméterrel jött a világra, természetes úton, debreceni szülők első gyermekeként.   A kislány édesanyja 22 éves. A gyermek és édesanyja jól vannak. 

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője tudatta, hogy az óév utolsó “mentős babáját” 23 órakor Borsod megyében, míg az új év első “helyszíni” újszülöttjét fél 3-kor Szolnok megyében segítették világra a mentők.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERKELEY, CA - FEBRUARY 1: A "Make America Great Again'' hat is burnt on the UC Berkeley campus during a protest on February 1, 2017 in Berkeley, California. A speech by controversial Breitbart writer Milo Yiannopoulos, who was scheduled to speak at the university, was cancelled after protesters and police engaged in violent skirmishes.   Elijah Nouvelage/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.