Belföld

Egy dühös költő szétverte a budakeszi művelődési házat, mert embert nem érdekelt a kiállítása

Egy férfi Budakeszin, aki saját meghatározása szerint író-költő-festő-barlangász 2011 óta kérte a várost, hogy másfél millióval támogassák könyvei megjelentetését. Erre egyetlen esetben sem szavaztak meg pénzt, de „szánalomból” a helyi művelődési ház ingyenesen teret adott egy kiállításának, írja a Népszava.

A kiállításra viszont alig mentek el, ami a művészt annyira felbosszantotta, hogy már három nap után ingerülten leszedette képeit és beperelte a kultúrházat.

Húszmillió forintot követelt azért, mert elmaradt képei eladásnak várt haszna.

Ezután a férfi botrányt csinált a városházán, inzultálta az alkalmazottakat, a biztonsági őrök végül kivezették. Ő viszont azzal fenyegetőzött, hogy barlangász barátaival leromboltatja az épületet. Nem sokkal később a művelődési házban jelent meg, ahol a munkatársakkal szemben viselkedett vállalhatatlanul.

Ezt követően kezdett el tombolni, felborított, amit ért – számítógépeket, bútorokat tett tönkre. Mire a rendőrség kiért, elmenekült. Az okozott kár felmérése folyamatban van. Az irodákat a helyszínelés után, a biztosító kárszakértőjének megérkezéséig zárva tartják.

H. Tamást a rendőrök eddig nem találták meg bejelentett lakcímén, jelenleg keresik. Gyanúsítottként még nem hallgattak meg senkit. Körözés kiadására nem került sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik