Belföld

15 perc alatt kétszer próbált rabolni egy férfi Diósdon, öt perc alatt elkapták

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 45 éves külföldi állampolgárságú férfi ellen, írja a police.hu.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2016. december 21-én 9 óra körül ment be egy diósdi gyógyszertárba, ahol az ott dolgozó személyektől a kasszában lévő pénzt követelte. A férfi az egyik kezével közben a nála lévő táskában kotorászott. Az eladó megnyomta a pánikgombot, amelynek hatására a rabló elhagyta az üzletet.

Néhány perccel később azonban a közelben lévő Nemzeti Dohányboltba ment be, ahol az eladótól egy üveg italt és egy doboz cigarettát kért. Amikor a sértett ezeket kitette a pultra, a 45 éves férfi azt mondta, hogy nem tud fizetni, de a kért termékeket elviszi. Az eladó közölte vele, hogy csak akkor viheti el azokat, ha kifizette. A gyanúsított ekkor azzal fenyegette meg a nőt, hogy leüti, majd elpakolta az italt és a cigarettát és elhagyta a helyszínt.

Az Érdi Rendőrkapitányság járőrei a gyanúsítottat a bűncselekmények elkövetése után öt perccel a Nemzeti Dohánybolt közelében elfogták, előállították az Érdi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik